December elsejétől megdrágul az
áram * Kilencszáznyolcvan euróra nő a köztársasági képviselők fizetése * Ellopták
Lajkó Félix hegedűjét * Pámer Csilláé a Pataki-gyűrű díj
Már azon is meglepődtünk, hogy a Magyar Nemzeti Tanács az I. Délvidéki Médiatalálkozóra nem küldött meghívót a Családi Kört és a Szabad Magyar Szót kiadó Sajtószabadság Alapítványnak, valamint a Mária Rádió, illetve az Átlátszó Vajdaság szerkesztőségének, és az Észverés szerkesztőjének, azon pedig szó szerint megdöbbentünk, hogy Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke szemrebbenés nélkül […]
Vizsgálják annak eshetőségét a nyomozóhatóságok, hogy mégsem „magányos farkas” követte el a Robert Fico elleni merényletet, írja a 444.hu. Matús Sutaj Estok szlovák belügyminiszter beszélt vasárnap Pozsonyban újságírók előtt. A belügyminiszter szerint vannak erre utaló jelek is. Estok szerint gyanús, hogy az elkövető Facebook-oldaláról két órával a merénylet után töröltek tartalmakat. A 71 éves elkövető, […]
Miroslav Aleksić, Szerbia Népi Mozgalmának elnöke, köztársasági parlamenti képviselő vasárnap kijelentette, hogy a koalíció, melynek pártja is tagja, győzni fog Nišben a helyhatósági választásokon és így az országos méretű változás délről indul majd. – Miután Ništ felszabadítotjuk, fel fogjuk szabadítani egész Szerbiát, és fontos dolgokat hajtunk végre. Ezek egyike a politikai rendszer megváltoztatása lesz, méghozzá […]
Talán nem túlzás azt állítani, hogy a nappali az otthon szíve, hiszen valóban itt történnek rendkívül fontos és emlékezetes dolgok. Itt zajlanak a nagy kacagásokkal teli társasozások, a meghitt, olykor bizakodó, olykor szomorú beszélgetések, ehhez a helyiséghez kötődnek a klassz filmélmények, és ez az esti lazulás színtere is. Ha viszont közelebbről vesszük szemügyre a nappalit, […]
Megtalálták az iráni elnököt és külügyminisztert szállító helikopter maradványait, az iráni állami hírügynökség szerint a vasárnapi balesetnek nincsenek túlélői, írja külföldi lapértesülések alapján a 444.hu. A rossz időjárási körülményeik miatt a mentők jó ideig nem fértek hozzá a géphez. A Reutersnak nyilatkozó tisztviselő szerint a helikopter teljesen szétégett. A helikopter sűrű ködben, Irán északnyugati, hegyvidékes […]
A szabadkai rendőrök vasárnap 17 óra körül a Szabadka és Topolya közötti út Nagyfény és Kisbelgrád közötti szakaszán állítottak ötvenéves Palánka környéki sofőrt, aki egy Audi márkájú személyautóval a megengedett 80 helyett 187,9 kilométer per órás sebességgel közlekedett. Az ellenőrzés során az is kiderült, hogy az autóban egy tízéves gyerek is utazott. A sofőrt kizárták […]
A június 2-i választások nagy jelentőséggel bírnak minden település és város, de egész Szerbia számára is, mondta Aleksandar Vučić szerb államfő a Szerb Haladó Párt vasárnap megtartott újvidéki naggyűlésén. Hozzátette, az ő nevét viselő listák a Real Madrid az összes többi listához képest. Büszke vagyok mindenre, amit tettünk, és megmutattam, hogy bár nem mindenben értünk […]
Az élelmiszereket világszerte 61 féle szintetikus vegyszert tartalmazó tartályokba, papírba és műanyagba csomagolják, derül ki a zürichi Food Packaging Foundation globális kutatásából. Ezeket a vegyi anyagokat nagyon nehezen bomlanak le, és soha nem lenne szabad érintkezésbe kerülniük élelmiszerrel – számol be a New Scientist portál. „Ezek az úgynevezett örök vegyszerek, amelyek azért viselik ezt a […]
2050-re csaknem öt évvel nő majd a globális várható élettartam a mostanihoz képest. A 2022-es 73,6 évről 2050-re 78,2 évre nőhet, állapítja meg a Lancet angol magazinban megjelent tanulmány. Az orvosi folyóirat szerint 2050-re a férfiak várható élettartama 4,9 évvel 76 évre, a nőké pedig 4,3 évvel 80,5 évre nő, írja a Tanjug. A globális […]
Orlód és Bótos között történt az a közlekedési baleset, amelyben életét veszítette egy férfi vasárnap késő délután. Ez már a hatodik halálos áldozata a hétvégi baleseteknek Szerbiában. A Nagybecskerek közelében történt balesetben két autó ütközött frontálisan, J.Ž., a Renault sofőrje a helyszínen meghalt. A szerencsétlenségben két további személy megsérült.