Azt fogja javasolni a kormánynak, hogy egy új törvénnyel másképp ossza szét az egyetemeknek elkülönített pénzeket – közölte Aleksandar Vučić államfő, aki szerint több egyetemistának kellene lehetővé tenni azt, hogy az állam költségén magánegyetemeken tanulhassanak. „A magántulajdon jobban gazdálkodik a kapacitásaival, mint az állami tulajdon. Ezért gondolom azt, hogy segítenünk kell a magánegyetemeknek, és ezzel […]
Nem nyugtalankodik a Strasbourgba elbicikliző egyetemisták miatt, mert bebizonyosodott, hogy egy teljesen értelmetlen útról van szó, és attól sem tart, hogy majd valaki felhívja őt az európai intézményekből – nyilatkozta újságíróknak Aleksandar Vučić elnök. „Ott fogadta őket valami hivatalnok, valószínűleg Szlovéniából vagy Horvátországból. Tudom, hogy a titkár nem tudta őket fogadni. És mi lesz, ha […]
Jobban hisz az ezernyi polgár által megélt tapasztalatoknak, valamint a saját szemüknek és fülüknek, mint Szerbia államfőjének és az orosz titkosszolgálatnak – közölte a CRTA civil szervezet a március 15-én Belgrádban a Terazije és a Slavija között történtekkel kapcsolatosan. „Jobban hiszünk a független szakértők eddig közzétett véleményének is, mert az FSZB-t nem tudjuk független, elfogulatlan […]
Ferenc pápa szerdán fogadta a kórházi személyzetet, akik segítettek felépülésében, miután idén korábban életveszélyes hörghuruttal és kétoldali tüdőgyulladással küzdött. Közben a Vatikán bejelentette, hogy a 88 éves egyházfő nem vezeti a húsvéti szertartásokat – írta meg a New York Timesra hivatkozva a portfolio.hu. „Köszönöm, köszönöm mindazt, amit tettek” – mondta Ferenc pápa rekedtes hangon a mintegy […]
Határozottan kijelenthető, hogy a belgrádi tüntetésen március 15-én nem vetették be a szerb rendőrség birtokában lévő LRAD típusú hangberendezést, erre a megállapításra jutott az orosz biztonsági szolgálat, az FSZB az esettel kapcsolatos nyomozása során – közölte szerdán Aleksandar Vučić államfő. Vučić szerint az FSZB hivatalos jelentése kedden érkezett meg, és meg is jelent a Nemzetbiztonsági […]
153 igen és 46 nem szavazattal megalakult az új szerb kormány a köztársasági képviselőház szerdai ülésén, melynek élén dr. Đuro Macut áll. „Tudni kell, ki a tanuló és ki a tanár” A kormánytagok és a kormányfő hatkor tették le az esküt. Itt az új kormány összetétele, ők lesznek a miniszterek A képviselőház előtt emberek várakoznak […]
Szerdán reggel hat órakor kezdődött és 16 órát át tart Kraljevóban az ottani egyetemisták által szervezett tiltakozás, amelyre az ország számos helyéről érkeztek résztvevők, sokan közülük gyalog vagy kerékpáron. Őket kedden este piros szőnyeggel várták be a helyiek. A tiltakozók négy közlekedési csomópontot zártak le, és két intézményt helyeztek blokád alá. A központi esemény este […]
Mindenkinek világos, hogy a köztévéknek meg kell változniuk – üzenik a Műszaki Tudományok Karának blokádban lévő hallgatói. „Mi öt hónapja tiltakozunk, a Szerbiai Rádió és Televízió és a Vajdasági Rádió és Televízió pedig a pingvinekről, az olvadó gleccserekről, a 90 fokon történő ruhamosásról, valamint Burkina Faso és Thaiföld nemzetközi kapcsolatairól csinál műsorokat. Ébresztő, emberek!” – […]
Szerdán kora délután Szlovénia, Horvátország és Franciaország Európai Uniós képviselőivel találkoztak az Újvidékről Strasbourgig kerékpározó egyetemisták, akik a nekik átadott levelükben beszámoltak a szerbiai eseményekről, és arról is, hogy a március 15-én megtartott belgrádi tömegtüntetésen tiltott fegyvert vetett be a hatalom – az N1 tudósítója szerint a francia képviselő arckifejezéséből ítélve ő erről az incidensről […]
– Hogyan formálta át az emberi tevékenység az alföldi tájat? – Milyen kihívásokkal néznek szembe a vajdasági gazdálkodók a klímaváltozás miatt? – Miként tudunk védekezni az invazív rovarok ellen, amik veszélyeztetik a mezőgazdaságot és az emberi egészséget? – Hogyan nehezíti meg a vajdaságiak mindennapi életét a vízszennyezés? – Miért váltottak ki tiltakozásokat Magyarországon az akkugyárak? […]