A leskovaci Yura vállalat felfüggesztette azt a menedzserét, aki székekkel dobálta az ott dolgozó nőket és akár felmondást is kaphat. A pénteken történt incidens kapcsán az N1 tudósítása szerint a vállalat azt közölte, hogy „az a személy, akivel szemben fennáll a gyanú, hogy viselkedésével, és hatásköreinek túllépésével megsértette a munkafegyelmet, a vállalat menedzsmentjének döntése értelmében […]
Tiltakozó megmozdulást tartanak hétfőn, szeptember 30-án a szabadkai mezőgazdasági termelők a Nagyfényi úton, a körforgalomnál, mely az Y-elágazás felé vezet, mivel nem teljesültek a szerb kormány tavaly tett ígéretei. A szervezők arra szólították fel az elégedetlen gazdákat, cégeket és a csőd szélén álló szövetkezeteket, hogy csatlakozzanak a tiltakozáshoz. A gazdák azt követelik a hatalomtól, hogy […]
Belgrádban a Slaviján gyűltek össze tiltakozni az óvónők, akik a kormány azon döntése miatt elégedetlenek, hogy az elsődleges ígéretek ellenére mégsem kapják meg a tanügyi dolgozóknak beígért 12 százalékos béremelést. Az N1-nek nyilatkozó óvónők azt mondták, szeretnék visszaszerezni szakmájuk méltóságát, emellett Slavica Đukić Dejanović oktatási miniszter lemondását is követelik. A tévécsatorna helyszíni riporterének tájékoztatása szerint […]
A Vajdasági Szociáldemokrata Liga – Vajdaságiak (LSV) párt azt követeli a Szerbiai Villanygazdaságtól (EPS), hogy sürgősen oldja meg azt a problémát, amivel nagyszámú polgár szembesül a villanyórák leolvasásával és az indokolatlanul magas villanyszámlákkal kapcsolatosan. Amint arról mi is beszámoltunk, pénteken nagyon sokan álltak sorban a Villanygazdaság újvidéki épülete előtt, hogy panaszt tegyenek a villanyszámlára, mivel […]
„Haszán Naszrallah nem terrorizálja többé a világot.” Ezt írta az X-en az izraeli hadsereg szombat délelőtt. A pénteki bejrúti légicsapások célpontja a Hezbollah vezetője volt, írja külföldi hírforrások alapján a 444.hu. A 64 éves Naszrallah a libanoni síita iszlamista Hezbollah vezetőjeként a Közel-Kelet egyik legbefolyásosabb személyisége volt. A nyilvánosság előtt már hosszú évek óta nem […]
Bizonyára a hideg veríték verte ki azt a szerbiai kamionsofőrt, aki a szerb-horvát határon, a horvát oldalon, Tovarnik átkelőnél azzal szembesült, hogy teherautóját alapos vizsgálatnak vetik alá, és így nem sikerül majd átcsempészni a raktérben lévő portékát, írja a Blic. A vukovári vámtisztek gyanúja beigazolódott, és a szerb sofőr kamionjában 100 palack, összesen 1360 kilogramm […]
Miroslav Aleksić parlamenti képviselő, Szerbia Népi Mozgalmának (NPS) elnöke kijelentette, hogy a hatalom menekül a lítiumról szóló parlamenti vita elől, mivel nincs egyetlen érve sem, amely e tekintetben őt igazolná. A politikus az Insajder Televíziónak azt nyilatkozta, hogy ami a lítiummal kapcsolatos parlamenti ülés összehívását illeti, a hatalom részéről „aljas és inkorrekt viselkedés jellemzi”. Vučić: […]
Magyar Péter egy pénteki Facebook-posztjában arról írt, hogy a Tisza Párthoz és a TISZA Szigetekhez nem csatlakozhatnak szándékos bűncselekmény elkövetéséért elítélt emberek; parlamenti pártok volt és/vagy jelenlegi országgyűlési képviselői, illetőleg képviselőjelöltjei, továbbá kormánytagok, államtitkárok húsz évre visszamenően; olyanok, akik az MSZMP, vagy a rendszerváltás előtti állambiztonság bármelyik ügyosztályának, vagy a Munkásőrség tagjai voltak. Magyar már […]
Délkelet Európa felett csökkenőben van a légnyomás, egy kiterjedt ciklonrendszer miatt pedig a Balkán félsziget fölé nedves, instabil légtömegek érkeznek, amelyek hatására megváltozik az időjárás. A szélirány északira, északnyugatira fordul és egy hidegfront vonul át felettünk. Az Európa középső területeiről fölénk áramló hidegebb légtömegek jelentős lehűlést hoznak. Bácska felett már kezdett beborulni az égbolt, délutánra […]
Az utolsó pár nap igencsak furcsa történései miatt ismét annak az egyénnek az életrajzához fordultam, aki jelenleg Szerbia kormányfője. Mi mindent lehet róla megtudni az internetről? Miloš Vučević: Újvidéken, 1974-ben született, itt fejezte be az általános iskolát, gimnáziumba pedig Petrőcre járt (a rossz nyelvek szerint Újvidéken kezdte, ami nem ment neki), ott szerezte az érettségit […]