Alkalomadtán illik idézni a klasszikusokat, mondjuk Csurka Istvánt, a neves néhai magyar drámaírót és (talán kevésbé neves) politikust, aki szerint „összenő, ami összetartozik”. Közmondásokat is idézhetnék ugyan, de maradjunk az irodalomnál. Esetleg egy szerb mondás idézhető, amely szerint a farkas cseréli ugyan a bundáját, de a természetét soha, vagy az ugyancsak Csurkának tulajdonított mondat, amely szerint „kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna”.
Összetartozások
/
RSS Feed
Az SZMSZ legfrissebb hírei
- A hús és az áram ára növelte leginkább az inflációt 2024. szeptember 21.Az év első felében a fogyasztói árak átlagosan 5 százalékkal nőttek Szerbiában. Erre az évközi inflációra elsősorban a háztartási áram, a hús, az üzemanyag, a dohány, az alkoholos italok, a gyógyszerek és az éttermi fogások ára hatott ki – közölte a Köztársasági Statisztikai Intézet. Ezek a termékcsoportok tették ki az évközi infláció 51,5 százalékát, de […]
- Mi lesz a sorkatonák munkahelyével? 2024. szeptember 21.A szerb kormány pénteki ülésén záradékot fogadott el egy munkacsoport felkészítésére, melynek feladata az lesz, hogy feltérképezze, milyen tevékenységekre és intézkedésekre van szükség a kötelező sorkatonai szolgálat visszaállításához. A javaslat szerint a kötelező sorkatonai szolgálat időtartama 75 nap lesz. A nők önkéntes alapon léphetnek be a seregbe, azonos feltételek mellett. Felmerül a kérdés: ez hogyan […]
- Mi van a koalíciós szerződésben a kisebbségi kérdésekről? 2024. szeptember 21.Újabb „koalíciós szerződést” kötött szeptember 13-án Belgrádban a Szerb Haladó Párt és a Vajdasági Magyar Szövetség, pontosabban a két párt elnöke, Miloš Vučević és Pásztor Bálint. Azt, hogy mit ír tételesen a szerződés IV. Kisebbségi kérdések fejezetében és mi a valóság, Bozóki Antal ügyvéd vette számba. a) Az illetékes minisztérium továbbra is affirmatív megközelítést alkalmazva […]
- Szerződés 2024. szeptember 21.Aláírtuk! – adta hírül Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke Facebook-oldalán, hogy a Szerb Haladó Párt belgrádi székházában a két pártelnök aláírta a koalíciós szerződést, amely „pontosan megfogalmazott közös vállalásként tartalmazza a VMSZ választási kampányban felvázolt céljait”. Ha egy szóban kellene jellemezni a 9 oldalas dokumentumot, akkor azt mondhatnánk: ambiciózus. Ha viszont részletesen akarnánk elemezni a […]
- Vučić: Tito sírja Belgrádban marad 2024. szeptember 21.Josip Broz Tito néhai jugoszláv elnök sírja a belgrádi Jugoszlávia Múzeumban marad – nyilatkozta a Politico portálnak Aleksandar Vučić szerb államfő. „Sosem voltam a kommunisták és a kommunista rendszer nagy rajongója, de Josip Broz a történelmünk része, itt élt, itt temették el, ő a szerb és jugoszláv történelem része marad” – mondta. Aleksandar Šapić belgrádi […]
- Emelkedik a Duna vízszintje Szerbiában is 2024. szeptember 21.Folyamatosan emelkedik a Duna vízszintje a folyó szerbiai szakaszán, a legnagyobb veszélyben a bezdáni és apatini nyaralók vannak. Bezdánnál a Duna vízszintje szombaton reggelre 570 centiméter volt. „Nálunk évente kétszer ilyen magas a Duna, megszoktuk” Újvidék is felkészült az árhullámra, de a szakértők szerint a folyó vízállása nem fogja elérni a rendkívüli árvízvédelmi szintet. Dejan […]
- Eltűnt Újvidéken egy futaki lány 2024. szeptember 21.Újvidéken eltűnt a futaki Andrijana Igić, a Svetozar Miletić Közgazdasági Középiskola elsős tanulója, aki pénteken 17 óra körül hagyta el az iskolát. Eltűnésekor szürke sportnadrág, fekete-fehér dzseki, fehér hátizsák és fehér-szürke sportcipő volt rajta. A lányt a rendőrség is keresi, aki tud valamit róla, értesítse őket.
- Natalija újrafesti Szabadka védett övezetének a kapuit 2024. szeptember 21.Natalija Boka 17 éve él New Yorkban, de az utóbbi két évben egyre több időt tölt Szabadkán, ahova vissza szeretne majd térni. Hazalátogatásai alkalmával önkéntes alapon csinosítja a várost: ezúttal munkatársnőjével 20 vas- és fakaput fest át a város védett övezetében – ez a fajta alternatív városrendezés bevett gyakorlat Európa fejlettebb városaiban. A város számos […]
- „Viharsarkok” világszerte 2024. szeptember 21.Németország határellenőrzést vezetett be. Kelet- és Közép-Európa viharoktól szenved. Von der Leyen kiosztotta az Európai Bizottság tárcáit, miután sikerült újabb női jelölteket bekérnie. Izraelre hárult a gyanú a Hezbollah milícia tagjai ellen elkövetett dupla távrobbantásos merénylethullám miatt Libanonban. Újabb merényletgyanús incidens törtánt Trump golfpályájának kerítésénél. – Átlapoztuk a forrongó világ sajtóját New Yorktól Bécsig és […]
- Ma tetőzik a Duna a magyar fővárosnál 2024. szeptember 21.Komáromnál tetőzött, Esztergomnál tetőzés közeli állapotban volt a Duna pénteken. Budapesten 835-840 centiméter volt a vízállás, ami 50-55 centiméterrel elmarad a 2013-as árvízétől. Lassú emelkedés várható a magyar fővárosnál: szombat estig még körülbelül ötven centiméterrel fog emelkedni a Duna vízszintje, ezt követően lassú apadásnak indul a folyó – mondta Láng István országos vízügyi főigazgató az […]