A Szabad Magyar Szó hírportál PODCAST csatornája

A kampányvonat

Közélet és Szórakozás - SZMSZ Podcast
Közélet és Szórakozás - SZMSZ Podcast
A kampányvonat
Loading
/

Szabadka vasúti pályaudvarát, a most felújítás alatt álló vasútállomás épületét 1882. december 5-én avatták fel, illetve adták át az utazóközönségnek. Az akkori vasútfejlesztés keretében épült ki az egykori Osztrák–Magyar Monarchia egyik legnagyobb városában a vasút, amely igazi fellendülést hozott a vidék lakossága számára. Szegedről érkezett az első gőzmozdony, és a történelem során később számos államfő is megfordult az épületben. Na és a legendás Orient expressz útvonala is érintette a várost.

RSS Az SZMSZ legfrissebb hírei

  • Új MRI-berendezést kapott a Szabadkai Közkórház 2024. május 30.
    Új MRI-berendezést kapott a Szabadkai Közkórház, a páciensek tíz napon belül már használatba is vehetik a gépet, közölte a Pannon RTV. A korszerű diagnosztikai eszköz ára 200 millió dinár, amire a forrást a Tartományi Egészségügyi Titkárság biztosította. – Ezzel az új technológiával, új rendszerrel, az összes kísérő berendezéssel együtt felgyorsulhatnak a vizsgálatok, a részleges és […]
  • A szlovén kormány határozatot fogadott el a palesztin állam elismeréséről 2024. május 30.
    A szlovén kormány csütörtöki ülésén határozatot fogadott el a palesztin állam elismeréséről, és végső jóváhagyásra a parlament elé terjesztette – közölte Robert Golob szlovén kormányfő a kabinet ülését követően, írja az MTI. A kormány elismeri Palesztinát független és szuverén államként az 1967-es államhatárokon belül, illetve azokon a határokon belül, amelyekről az érintett felek egy jövőbeli […]
  • Kivételes eseménnyel örvendezteti meg közönségét a szabadkai Kortárs Galéria 2024. május 30.
    A No Place Like Home kiállítás kísérőprogramjaként egy különleges eseménnyel kedveskedik közönségének a szabadkai Kortárs Galéria. Kedden, június 4-én 19 órától a ŠKART belgrádi művészeti csoport Hosszú rojt (Duga resa) című filmjének vetítésére kerül sor. – Külön öröm számunkra, hogy Dragan Protić Prota, a ŠKART csoport tagja az est vendége lesz, akivel galériánk már többször […]
  • Ízléstelenség és fennmaradás 2024. május 30.
    Csütörtökön éjfélkor véget ér a választási kampány, kezdődik a háromnapos kampánycsend, június 2-án pedig – Kúlát és Szécsányt kivéve – Vajdaság-szerte negyvenhárom községben tartják meg az önkormányzati választásokat. A hatalmon levő pártok a mögöttünk álló választási kampányban is megígérték mindazokat a dolgokat, amelyeket négy, nyolc vagy még több éve is megtettek, s amelyek azóta sem, […]
  • A szabadkai hatalom képviselői nem kívántak válaszolni a kérdéseinkre 2024. május 30.
    Szabadkán öt lista közül választhatnak a szavazópolgárok. A Szerb Haladó Párt, a Vajdasági Magyar Szövetség és a Kulturális Szabadkáért – Árokszállási Márta nevet viselő listának hiába küldtük meg kérdéseinket, választ nem kaptunk. Igaz, Árokszállási Márta ígéretet tett, hogy a válaszait megküldi, de végül ez nem történt meg. Választ a Vajdasági Horvátok Demokratikus Szövetségétől és az […]
  • Szexuálisan zaklatott gyerekeket, a rendőrök érkezéséig polgárok vették őrizetbe 2024. május 30.
    Kiskorú személy elleni szexuális zaklatás miatt a belgrádi hármas számú alapfokú ügyészségen kihallgatták N. Dž. (34) gyanúsítottat, írja a szerb sajtó. A vádlottat a polgárok érték tetten a törvénybe ütköző cselekedetek elkövetése közben, és polgári letartóztatásba helyezték, majd azonnal hívták a rendőrséget, olvasható az ügyészség sajtóközleményében. – A zimonyi rendőrállomás munkatársaival együttműködve elkezdtük a sértettek […]
  • Új kalandpark nyílik a Szegedi Vadasparkban 2024. május 30.
    Vasárnap Botka László polgármester adja majd át a KalandZOOna névre keresztelt kalandparkot, ahol a park új állatfajaival is megismerkedhetnek a látogatók: a rénszarvassal és a hóbagollyal. A muflonok, dámok és a kenguruk területére be is léphetnek majd a látogatók, etethetik is az állatokat, írja a szegeder.hu. „Ebben az évben a gyermeknapnak lesz egy második felvonása […]
  • „Az az opció, amelyre támaszkodni lehet” 2024. május 30.
    „Nem akartunk zárt térben, nagy kampányzárót tartani, ahová kizárólag a saját embereinket hívjuk meg, akik mindenféleképpen a mi szavazóink. Mi azt szerettük volna, hogy kint legyünk az utcán, az emberek között, hogy emlékeztessünk mindenkit arra, hogy itt vagyunk, itt leszünk, és az az opció leszünk, akire támaszkodni tudnak az előttünk álló négy évben”, mondta kampányzáró […]
  • Jövő évtől a szerb állampolgároknak fizetniük kell és engedélyt kérni, ha az EU országaiba utaznak 2024. május 30.
    Az Európai Unió országaiba való belépéshez a szerbiai állampolgároknak 2025-től engedélyt kell kérni, amiért fizetni is kell. 2025-től a szerb állampolgároknak az Európai Utazási Engedélyezési Rendszeren (ETIAS) rendszeren keresztül kell igényelniük az utazási jóváhagyást, emlékeztetett csütörtökön a Szerbiai Utazási Irodák Nemzeti Szövetsége (NATAS). A 18 és 70 év közötti személyek jelentkezése alkalmanként hét euróba kerül, […]
  • Hatékonyabb, rugalmasabb és ellenállóbb nyugdíjrendszerre van szükség 2024. május 30.
    A nyugdíjrendszer mintegy 1 millió 652 ezer nyugdíjasra, valamint körülbelül 2 millió 811 ezer főállású, ideiglenes és alkalmi alkalmazottra terjed ki. A nyugdíjrendszer éves költségvetése meghaladja a 9,2 milliárd eurót. A nyugdíjtörvény eddigi módosításai károsak voltak a biztosítottakra és a kedvezményezettekre. – Takács Magda írása teljes terjedelmében a Családi Kör 2024. május 30-ai számában olvasható. […]
SZMSZ Podcast