A Szerbiai Rádió és Televízió (RTS) központi épülete előtt csütörtökön este a blokádban lévő egyetemisták és a polgárok csütörtökön este is sípokkal, vuvuzelákkal fejezték ki elégedetlenségüket a köztelevízió tájékoztatási politikája miatt. A jelenlévőket DJ-ek szórakoztatták. Az egyetemisták bejelentették: addig maradnak, amíg nem írnak ki új pályázatot az elektronikus médiumokat szabályozó testület (REM) tagjainak a megválasztására […]
Eddig csak injekción át lehetett beadni, könnyen lehet azonban, hogy a jövőben szájon át szedhető tabletta formájában is lesz majd olyan, cukorbetegeknek szánt gyógyszer, amint amilyen az Ozempic – számolt be róla a The New York Times cikkére hivatkozva a hvg.hu. Az Eli Lilly amerikai gyógyszeripari vállalat bejelentette: a klinikai vizsgálatok alapján a napi adagolású tabletta […]
A „Roditelji za povratak đaka u škole” (A diákok iskolába való visszatéréséért kiálló szülők” viber-csoportjába tartozó polgárok közleménnyel fordultak a nyilvánossághoz és az intézményekhez, melyben azt kérik: tegyék lehetővé, hogy a középiskolások visszaülhessenek az iskolapadokba. „A gyerekeinknek hónapok óta nincs rendes tanításuk, és a szülők teljes bizonytalanságban vannak, nincsenek információik az iskolaév folytatásáról” – írják. […]
Bajnokcsapat a Crvena zvezda, bár a cím megszerzését nem igazán ünnepelték a szurkolóik. Alighanem hiányérzetük van a drukkereknek, mivel jó húszpontos előnnyel vezette csapatuk a bajnoki tabellát. Így semmi izgalmat nem hozott és nem is hoz a véghajrá. A rájátszás sem okozhat meglepetést, a kiváltságos helyzetben lévő együttes az idén is simán veszi az újabb […]
A belgrádi Felsőbíróság megerősítette a belgrádi Felsőügyészség Korrupcióellenes Osztályának vádemelését három vádlott ellen az újvidéki vasútállomáson történt tragédia ügyében. Az ügyészség korrupciós elemeket tartalmazó több bűncselekmény miatt emel vádat a Szerbiai Vasutak Infrastruktúra Részvénytársaság befektetési fejlesztési menedzsere, Slobodanka K., az újvidéki vasútállomás műszaki átvételéért felelős bizottság elnöke, Milutin S. és Biljana K. bizottsági tag ellen. […]
Tavaly 41 300 magyar ment el az Magyarországról a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb előzetes adatai szerint. Ez történelmi csúcsnak tekinthető, hiszen 2010 óta egyszer sem távoztak egyetlen év alatt ennyien (visszamenőleg eddig érhetőek el az adatok), az eddigi rekord a 2023-as évre datálódott, akkor több mint 35 ezren mentek el. A 2010-es évtized első […]
A legrégebbi ismert meteorraj, a Lyridák lesz megfigyelhető április 22-én, kedden. Első ismert megjelenése időszámítás előtt 687-re datálható, ekkor jegyezték fel kínai megfigyelők az esőként hulló csillagokat. A Svábhegyi Csillagvizsgáló közleménye szerint a minden év április 22. táján vissza-visszatérő meteorraj mérsékelten sűrű hullócsillag-zápora kedd hajnalban lesz megfigyelhető a legjobban. Ekkor óránként akár tíz hullócsillag is […]
Aleksandar Vučić államfő parancsba adta a különleges rendőri egységeknek, hogy csütörtökről péntekre virradóra erőszakot alkalmazva számolják fel a Szerbiai Rádió és Televízió blokádját – nyilatkozta a Betának Srđan Milivojević, a Demokrata Párt elnöke, aki ezt az információt állítólag a Belügyminisztérium és a Nemzetbiztonsági és Hírszerzési Iroda (BIA) megbízható forrásaitól kapta. „Vučić ideges és ijedt, mint […]
A belgrádi egyetemisták harmadik napja blokád alatt tartják a Szerbiai Rádió és Televzió (RTS) két központi épületének összes bejáratát, nem engedik bemenni a dolgozókat. Csütörtökön el is maradt a több órás reggeli műsor is, helyette filmet sugároztak. A déli híradó is rendhagyó volt: súgógép nélkül, papírról olvasták be a híreket a stúdióban, és nem voltak […]
Elhunyt a március 16-i kocsani diszkótűz 62. áldozata, a 24 éves Sztojancse Sztefanov, akit az első naptól a belgrádi Honvédkórházban kezeltek. Bár április 4-én megműtötték, állapota a súlyos égési sérülések miatt továbbra is súlyos volt. A kocsani Pulse-ban kitört tűzben 59 személy a helyszínen életét vesztette, hárman pedig kórházban hunytak el. A sérültek száma megközelíti […]