„Polgártársak, akik az Alkotmány szerint a szuverenitás hordozói, részt kell, hogy vegyenek a jelenlegi válságról szóló vitákban és döntésekben, ezért arra kérjük Önöket, hogy forduljanak az önkormányzatok felé, és a közvetlen demokrácia mintájára önállóan szervezzék meg a törvény szerint is lehetséges lakossági gyűléseket” – üzenték meg a tiltakozó egyetemisták, akik szerint az, ami nekik a […]
Horgosnál nagy lángokkal ég a Fodor Major – írják a Horgos, a mi falunk Facebook-csoportban, ahol azt is megosztották, hogy a magyarkanizsai és a horgosi tűzoltó megkezték a lángokkal való küzdelmet. A tűz okáról és az esetleges áldozatokról egyelőre nincs információnk, Fotó: Facebook/Ljubomir Knezevic
Első alkalommal volt magyar beszéd Szabadkán az egyetemisták által szervezett tüntetésen. A magyar felszólaló Nyári Ákos, a Szabadkai Népszínház magyar társulatának színművésze volt, akinek vasárnap este elhangzott beszédét teljes egészében közöljük: Nyári Ákos előbb szerbül szólt a tömeghez, amikor elmondta, hogy szeretne az anyanyelvén szólni az egybegyűltekhez, mert véleménye szerint valakinek pumpálnia kell a vajdasági […]
A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) Szakpolitikai munkacsoportja 2025. március 4-i ülésén Budapesten, az Országház Tisza Kálmán termében egyrészt azzal foglalkozott, hogy milyen kihívásokat és lehetőségeket hozott a schengeni bővítés Romániában, másrészt a határon túli magyar tudományosság helyzetéről tájékozódott. A schengeni kihívásokról és lehetőségekről két előadás hangzott el (Horeczki Réka, a HUN-REN KRTK Regionális Kutatások […]
Szombaton Belgrád központjában, a Köztársaság téren kb. 18 ember jött össze tüntetni – közölte a Nyilvános Rendezvények Archívuma. Ez azonban nem a teljes létszám, mert a rendőrségi kordon előtt az újbelgrádi oldalon is tüntetett mintegy 2500 személy. A szombati tömegrendezvényen az egyetemisták és a polgárok kilenc helyen gyülekeztek, és négy irányból érkeztek a térre. De […]
Kisebb sérülésekkel megúszta egy férfi, hogy elütötte egy tehervonat, miközben a fejét sínre téve aludt – jelentette a helyi sajtó alapján a telex.hu. A 26 éves Juan Carlos Tello Bonilla mindössze az ujjain sérült meg. Az eset helyi idő szerint hajnali fél négy előtt pár perccel történt a perui főváros Ate nevű kerületében. A beszámolók […]
Ne tudósítsanak az eseményeikről, mert pontatlan és ellenőrizetlen információkat adnak közre – ezt közölték a magukat tanulni kívánó egyetemistáknak nevező személyek, akik Belgrádban a Pionír parkban vertek sátrat. A felszólítást a United group keretében működő N1 és Nova S tévéknek címezték. Azzal is megfenyegették őket, hogy ha ezt nem tartják tiszteletben, a METÁ-hoz fordulnak majd […]
A közvélemény durva manipulálása – így jellemezte Ivica Dačić leköszönő belügyminiszter azokat a sajtóhíreket, melyek szerint fizikailag nem támadták meg Nikola Selaković művelődési minisztert. Szerinte a Belügyminisztérium munkatársai átadtak minden szükséges bizonyítékot az eljárás lefolytatására, ezek között vannak a biztonsági kamerák felvételei is. „Tekintettel arra, hogy az őrizetbe vételről szóló végzéssel a gyanúsított ügyvédje rendelkezik, […]
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette, elkötelezett a tárgyalások mellett, amelyeket hamarosan Szaúd-Arábiában folytatnak le az Egyesült Államokkal az orosz-ukrán háború rendezésével kapcsolatban. Nyilatkozhatta mindezt annak fényében, ahogy a Guardian is írja, hogy Donald Trumpamerikai elnök nemrég úgy fogalmazott, Oroszországgal könnyebb tárgyalni, mint az ukránokkal. Reális javaslatok vannak az asztalon. A kulcs az, hogy gyorsan és […]
„Addig nem lesz változás Szerbiában, amíg a félelemben élő alattvalók többsége, akik morzsákért epekednek a hatalom asztaláról, nem egyenesednek ki és válnak polgárokká” –mondta Miodrag Zec nyugalmazott egyetemi tanár. „A munkásoknak el kellene gondolkodniuk azon, miért sokkal kisebb a fizetésük Leskovacon, mint Dortmundban, miközben ott olcsóbb az áru, tisztábban az utcák, jobb az egészségügy” – […]