A hazai közösségi médiában is felfedeztek olyan csoportokat, ahol nőkről osztanak meg olyan meztelen képeket, amelyekről az áldozat nem is tud. Mi ennek a hatása, hogyan lehet erre reagálni? Erről beszélgettünk Grétával a szeptemberi Hajrá,Nők! új részében.
Egyre világosabban rajzolódik ki most már, hogy az atlétika két új csillaga a női gerelyvetésben keresendő. A japán színekben versenyző Haruka Kitagucsi és a mi Világos Adrianánk látszik egy-egy versenyen a sportág két kiemelkedő szereplőjének.
A családok szétbomlasztása Egy közeli „családtag” költözik el, ismét, már nem hetente, hanem csak havonta találkozhatunk vele. Ehhez is hozzá kell szokni, hiszen a régi világ eltűnőben van, és az „aranykori” távlatok előtt állunk, azonban ez a változás egy újabb, jó ismert támpontot tép ki a kezünkből! A külső kényszerek döntöttek: a Családi Kör hetilapból […]
Bekiabálások és sípolások közepette „kísérték ki” Miloš Vučevićet, a Szerb Haladó Párt (SNS) elnökét a kúlaiak. A lakosság a helyi pravoszláv templom elé vonult, ahová Vučević a falu védőszentje, Szent Márk-napja alkalmából látogatott el A felvételen, amelyet az N1 szerkesztőségéhez küldtek, az látható, hogy több egyenruhás rendőr biztosította az autó elhaladását, amelyben az uralkodó párt […]
„Gyurcsány Ferenc bejelentette azt a döntését, hogy lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul.” Ezt Dobrev Klára tette közzé fb-posztban – írja a 444.hu. A Demokratikus Koalíció elnökének felesége, a párt korábbi miniszterelnök-jelöltje emellett egy személyes döntést is bejelentett. Eszerint: „Sok hónapnyi gyötrődés, újratervezési kísérlet […]
Az általa előterjesztett jelentés és a Szerbiáról szóló határozat elfogadásával az Európai Parlament világos és határozott üzenetet küldött a szerb hatalom autokratikus jellegéről, ugyanakkor elismerését fejezte ki a rezsimmel szembeni bátor ellenállás iránt is – értékelte Tonino Picula, az Európai Parlament (EP) szerbiai jelentéstevője, aki a vita elején kijelentette, hogy a politikai valóság Szerbiában már […]
Eredménytelenül szavaztak délelőtt a bíborosok, egyetlen jelölt sem tudta megszerezni a megválasztáshoz szükséges kétharmados többséget, úgyhogy fekete füst szállt fel a kéményből. Maximum négyszer szavaznak a mai nap folyamán a bíborosok, kétszer szavaztak délelőtt (10:30 és dél körül), kétszer szavazhatnak délután (17:30 és este hét körül), viszont a nap folyamán csak kétszer száll majd fel […]
Mi, a szabadkai Politechnikai Iskola dolgozói mély aggodalommal fogadtuk a hírt, hogy a Városi Tanfelügyelőség a múlt hét végén intézkedési rendeletet adott ki az Iskolaszéknek az igazgatóválasztási pályázat törlésére és új kiírására. Felhívjuk figyelmüket, hogy minden az előző pályázatokhoz hasonlóan történt, és soha nem észleltek hibát. Ezért, ismerve az elmúlt hónapokban Szerbia-szerte, iskolákban történt eseményeket, […]
Előfordul, hogy valakinek nem sikerül a nyugdíjkorhatár betöltéséig az öregségi teljes nyugdíj megállapításához szükséges legalább húsz év szolgálati idő megszerzése. Ebben az esetben lehet megoldás az öregségi résznyugdíj igénybe vétele, ha legalább tizenöt év szolgálati idővel rendelkezik az érintett személy – hívja fel a figyelmet az adó.hu. A magyarországi nyugdíjtörvény szerint öregségi teljes nyugdíjra az […]
Pénzügyi helyzeted stabilitását csak úgy teremtheted meg, ha kellő körültekintéssel jársz el a megtakarításaidat illetően. A nyugdíjbiztosítás, illetve az egyéb, fenntartható befektetések eszközlése pedig kulcsfontosságú lépés lehet. A hosszú távú anyagi biztonság egyik alappillérét az jelenti, hogy tudatosan felkészülünk passzív éveinkre. Tudniillik ehhez már szinte biztosan nem lesz elégséges a majdani állami ellátás. Az aktív […]
„Az ötödik Orbán-kormány eldöntötte, hogy egy valóban ütőképes, harcképes magyar haderőt építünk fel. Ez azt jelenti, hogy szakítunk az eddigi béketevékenységeinkkel” – mondja Szalay-Bobrovniczky Kristóf azon az egyperces hangfelvételen, amit Magyar Péter csütörtök reggel hozott nyilvánosságra. A felvétel Magyarék szerint 2023 áprilisában, azaz bő egy évvel az orosz–ukrán háború kitörése után készült. A honvédelmi miniszter azt […]
„Subotičkim brdima do pravde!” névvel tartanak vasárnap, május 11-én új tiltakozást Szabadkán, ami a szervezők szerint „bemelegítés” lesz a május 17-i nagy tüntetésre a városban. A gyülekezés 17 órakor lesz a Nirvana pizzéria előtt (Anton Aškerac u. 40.), innen indulnak a résztvevők a Harcosok sorakozóján lévő parkhoz, ahol a szervezők nevében a helyi középiskolások szólnak […]