Érkeznek a vízlecsapolási illetékre vonatkozó végzések * A szerbiai fiatalok elégedetlenek, sokan elhagynák az országot * Hollandia is felelős a srebrenicai mészárlásért * Vajdaságban is érezték a boszniai földrengést
„Az alkotás folyamata energiát ad” Interjú Pámer Csilla színművésszel, aki a szabadkai Népszínház magyar társulatának évadzáró gálaműsorán megkapta a legjobb női főszerepért járó díjat a Lila ákác című előadásban Tóth Manci karakterének megformálásáért
Siniša Malit nevezték ki a pénzmosás elleni testület élére * Szakszervezetek: A minimálbér legyen legalább 31.000 dinár! * A cirill betűs írásmód felsőbbrendűbb lesz, mint a latin * Év végéig befejeződhet a Zenta–Szabadka-vasútvonal felújítása
Megrongálták Szabadkán a Majsai úti óvoda játszóterét. Kedd reggelre a házikót kitépték a helyéről és kidobták a járdára, tudósít a Pannon RTV. Az említett játszóteret egyébként néhány hónappal ezelőtt újították fel. Vandálok jártak a játszótéren (pannonrtv.com)
A kisértékű lopásokról, arról, hogy vajon miért nem hívták meg Aleksandar Vučić szabadkai vasútállomáson tett látogatására, a sorkatonaságról és a lítiumbányászattal kapcsolatos álláspontjáról is kérdezték dr. Pásztor Bálintot, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában kedden reggel. Derült égből villámcsapás „Nagyon sokan azt gondolják, hogy a politikusok elrugaszkodtak az egyszerű […]
Három személy, köztük egy két és fél éves kisgyerek sérült meg abban a verekedésben, ami két család között tört ki a Žitorađe községben található Rečica faluban, írja a szerb sajtó. Két pácienst, azaz egy gyermeket és egy harminchárom éves férfit mentőkocsival szállítottak a prokupljei kórházba, ahol azt vizsgálják, milyen sérüléseket szenvedtek. Az incidensre azután került […]
Szerbia az idei év első nyolc hónapjában 15,3 milliárd dináros államháztartási többletet valósított meg, ami 88,1 milliárddal jobb a költségvetési tervnél, amely 72,9 milliárdos hiányt vetített előre, közölte hétfőn a pénzügyminisztérium. A költségvetés bevételi oldalán 1.419,7 milliárd dinár valósult meg, míg a kiadások 1.404,5 milliárdot tettek ki. Az augusztusi büdzsé deficitje 55,5 milliárd volt. Augusztusban […]
Az ukrán hadsereg azt közölte, hogy megsemmisítette a Krím-félsziget legnagyobb olajterminálját. „Ma éjszaka sikeres csapást mértünk az ellenség tengeri olajtermináljára az ideiglenesen megszállt Feodoszijában” – közölte az ukrán hadsereg vezérkara. „A létesítmény közelében tüzet észleltek. A csapás következményeinek tisztázása folyamatban van” – írták, hozzátéve, hogy a Krímben ez a legnagyobb olajtermék-átrakodó terminál, amelyet egyebek között […]
Rákkeltő anyag miatt vontak ki a forgalomból egy konyhai eszközt Magyarországon, írja a hvg.hu. Egy lyukacsos szedőlapát visszahívását rendelte el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A konyhai eszközt a HOUSEHOLD DEPO Kft. forgalmazza, a Nébih primer aromás aminok (PAA) kioldódása miatt vonja ki a forgalomból a terméket. A vásárlókat arra kérik, hogy a képen látható, HHDEPO márkájú […]
„A fiatal férfiak felét egyáltalán nem érdekli a szex” – írja a Szabad Magyar Szó prof. dr. Snežana Vujović endokrinológus Blicnek adott interjújára hivatkozva, aki a képernyő és a telefonos tartalmak fiatalok életében való eluralkodását emeli ki magyarázatként. Ehhez Željko Mašović pszichológus azt teszi hozzá, hogy „a fiatal férfiak fele aszexuálisnak mondható, vagyis egyáltalán nem […]
Marinica Tepić, a Szabadság és Igazságosság Párt parlamenti képviselője a lítiumról szóló parlamenti vitában arra szólította fel Dubravka Đedović Handanović energiaügyi és bányászati minisztert, hogy ne kiabáljon az ellenzéki képviselőkkel, mert azokat Szerbia polgárai választották, ellentétben vele, illetve a többi miniszterrel, akiknek megválasztására nem szavaztak a polgárok. Tepić rámutatott, az, amiről Đedović parlamenti felszólalásában beszélt […]
Aleksandar Vučić szerb elnök hétfőn Olaf Scholz német kancellárral tárgyalt, majd kijelentette, hogy Németország minden tekintetben Szerbia legfontosabb partnere. Vučić az Instagramon azt írta, a német vállalatok nélkül nehezen jutottunk volna el ilyen befektetői minősítésig. „A megbeszélés témája volt az a globális kezdeményezés is, melynek mi is a részévé váltunk, vagyis a globális ásványi nyersanyag-szövetség, […]
A Szerbiai Vöröskereszt célszámlát nyitott a boszniai árvízkárosultak megsegítésére, közölte hétfőn a szervezet. Az ide befizetett eszközöket a Bosznia-hercegovinai Vöröskereszt számlájára utalják majd át. A Vöröskereszt azt is közölte, hogy állandó kapcsolatban állnak boszniai kollégáikkal, és jelenleg a pénzadományon kívül nincs szükség másfajta segítségre. A célszámla száma: 205-32824-71 (NLB Komercijalna banka AD Beograd), a hivatkozási […]