A negyedik hallgatói követelés teljesítésének keretében az állam a felsőoktatási törvény elfogadott módosításaival kötelezettséget vállalt arra, hogy a felsőoktatási intézmények állandó költségeit – például a fűtés-, áram-, víz- és telekommunikációs számlákat – teljes egészében fedezi. A törvény szerint ezen összegek kifizetésének határideje az év első felére április 30-a volt. Ennek ellenére az állam nem utalta […]
Az Újvidéki Egyetem blokádot tartó hallgatói bejelentették, hogy május 12-én, hétfőn 11 órától „Harcolj az igazságért” mottóval tüntetést szerveznek. A tiltakozást – mint közölték – az aktivisták és diákok törvénytelen letartóztatása miatt rendezik, és arra kérik a polgárokat, hogy támogassák őket és csatlakozzanak hozzájuk. „Az aktivisták és diákok törvénytelen letartóztatása riasztó jele a demokratikus elvek […]
Az elmúlt napok eseményei miatt lemondta a hétfőre tervezett, a kárpátaljai magyar kisebbség jogainak rendezéséről szóló magyar-ukrán szakértői tárgyalást a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, írja az MTI. Magyar Levente Facebook-bejegyzésében emlékeztetett: április 29-én Olha Sztefanyisina ukrán miniszterelnök-helyettessel megbeszélést folytatott Budapesten azzal a céllal, hogy új lendületet adjanak a kárpátaljai magyar kisebbség anyanyelvhasználati jogait […]
Annak ellenére, hogy a nyilvánosságban olyan információk jelentek meg, miszerint ebben a hónapban nem mennek házhoz a villanyóra-leolvasók, és a fogyasztóknak maguknak kell bejelenteniük a mérőállást, a Szerbiai Áramszolgáltató (Elektrodistribucija Srbije – EDS) a Magločistač portálnak azt nyilatkozta, hogy a leolvasók a terepen vannak, és végzik a mérők leolvasását – ahogyan azt minden hónapban teszik. […]
Csak kenyérre, egy kilogramm csirkehúsra, tíz tojásra, tejre, olajra és cukorra több mint ezer dinárt kell elkülöníteni Szerbiában. Ha ehhez hozzáadjuk a gyümölcsöt, zöldséget, tisztítószereket, akkor eljutunk oda, hogy a szerbiai polgárok a jövedelmük csaknem felét élelemre költik, mutat rá cikkében az Insajder. A hivatalos statisztikák szerint az élelmiszerre fordított költségek aránya Szerbiában meghaladja a […]
A 2024-es nyár a mérések történetében a legmelegebbként marad emlékezetes, azonban a legfrissebb meteorológiai előrejelzések szerint „a hosszú távú modellek azt mutatják, hogy a 2025-ös nyár is rendkívül meleg lesz.” Ivan Ristić meteorológus szerint „még inkább keresni fogjuk az árnyékot”, a „Blic”-nek azt nyilatkozta, hogy a hőmérséklet eltérése a normálistól több mint 2 fokkal nő, […]
A szerb agrárium legkritikusabb pontja a sertéstenyésztés, állapította meg a mezőgazdasági miniszter, Dragan Glamočić. Hozzátette, hogy ezen a területen egy-két éven belül javítható a helyzet, ha az árak stabilak maradnak. A Večernje novosti című lapnak adott interjújában a mininszter közölte, hogy amikor átvette a pozícióját, a sertések élősúlyának ára 160 dinár volt, jelenleg pedig 200 […]
A jelenlévők fele demonstratívan elhagyta a Nenad Vujić igazságügyi miniszternek az újvidéki igazságügyi szervek dolgozóival tartott találkozóját, közölte a Szerbiai Igazságügyi Dolgozók Szakszervezete. A szakszervezet felszólította tagjait és az igazságügy többi dolgozóját, hogy a következő találkozókon hasonló módon fejezzék ki egyet nem értésüket, különösen a május 12-én, Nišbe tervezett megmozduláson, írja a FoNet. A közlemény […]
Tekintettel arra, hogy várhatóan kiírják a rendkívüli parlamenti választásokat, az Insajder emlékeztet a pénz szerepére a politikában. A kampány során ugyanis a szerbiai pártok nem csupán a képviselői mandátumokért küzdenek, hanem egyben a pénzért is, amely minden parlamenti pártnak a köztársasági költségvetésből jut, írja az Insajder. A parlamenti pártok rendszeres működéséhez biztosított pénzeket a politikai […]
Kijev kész találkozni Oroszországgal a tűzszüneti tárgyalások érdekében – jelentette a BBC Volodimir Zelenszkijre hivatkozva. A hírportál szerint az ukrán elnök ugyanakkor közvetlenül nem reagált Putyin isztambuli tárgyalásokra szóló, szombat este bejelentett meghívására, azt ugyanakkor rögzítette: „pozitív jel, hogy az oroszok végre elkezdték fontolóra venni a háború befejezését.” „Az egész világ már nagyon régóta vár erre. A […]