„A Magyar Mozgalom határhelyzettel kapcsolatos kezdeményezésének lett, lesz eredménye” – interjú Joó Horti Líviával, az MM társelnökével. Szerkesztő-riporter: Tóth Imre
Művésztársalgó – 22. műsor Kalmár Zsuzsával és Vicei Natáliával Vendég: Bodor Johanna, a budapesti Operettszínház balett társulatának igazgatója Főcímdal: Ady Endre, ifj. Kucsera Géza, Kovács Nemes Andor
Vučić a NATO koszovói jelenlétének fenntartását kérte * Döntöttek a haladók: nem lesznek rendkívüli választások * Javult a határhelyzet a Magyar Mozgalom szerint * November 14-én nemzetközi zongorafesztivál kezdődik Szabadkán * A mikrofonnál: Tóth Imre
Apokaliptikus képek érkeznek Szerbia több részéből, miután kedden délután erőteljes vihar volt az ország középső részében. Mladenovacon olyan erős szél fújt, hogy egy tömbháznak letépte a tetőszerkezetét, több személyautót totálkárosra tört, de szerencsére nincs sérültje az esetnek, írja a Nova. A Blic értesülései szerint Mihajlovac környékén rövid idő alatt annyi eső esett, hogy az autók […]
Egy évvel ezelőtt, május 8-án alakult meg a Tartományi Kormány. Az egyéves fennállás kapcsán a Tartományi Kormány elnöke, Maja Gojković a Vajdasági RTV „Jó reggelt Vajdaság” című műsorában kijelentette, hogy a legnagyobb sikernek a Kamenica 3 intézményrész – egy régóta húzódó, jelentős beruházási projekt – befejezését tartja, amely teljes egészében a tartományi költségvetésből valósult meg. […]
A litván hatóságok hivatalosan megtiltották annak a szerb repülőgépnek az országukon való átrepülését Moszkvába, amelyen Aleksandar Vučić szerb elnök utazott volna. A litván hatóságok közlése szerint a Vučić elnököt szállító repülőgép átrepülését „technikai és diplomáciai érzékenység” miatt tiltották meg. Emlékeztetőül: Robert Fico szlovák miniszterelnöknek korábban szintén megtiltották a repülést Lengyelország és Litvánia légterén keresztül, hogy […]
Minden ellenzéki pártnak és mozgalomnak támogatnia kellene azt a képviselői listát, amelynek a blokádban lévő diákok bizalmat szavaznak, véli az Újvidéki Jogi Kar professzora, Bojan Pajtić. Szerinte a hallgatók rendkívüli parlamenti választásokat követelő kezdeményezése „egyedülálló lehetőséget ad arra, hogy a hatalmat legyőzzék még a médiaviszonyok egyenlőtlensége, a szavazatvásárlás és a választókra nehezedő nyomás nehéz körülményei […]
Legkésőbb két héten belül nyilvánosságra hozzák rendkívüli parlamenti választásokra szánt jelöltlistájukat az egyetemisták, tudta meg nem hivatalosan a Nova. A blokádban részt vevő diákok elmondása szerint a listán az igazságszolgáltatás, egészségügy, mezőgazdaság, mérnöki szakmák, kultúra és más társadalmi csoportok képviselői szerepelnek majd – kizárólag olyanok, akik támogatták a tiltakozásokat és blokádokat, és megfelelnek azoknak a […]
Oroszország elnöke, Vlagyimir Putyin május 9-én tárgyalni fog Szerbia elnökével, Aleksandar Vučićtyal – jelentette be Jurij Usakov, az orosz elnök tanácsadója. A bejelentés szerint a megbeszélésen kétoldalú kérdésekről és a Nyugat-Balkán helyzetéről lesz szó. Usakov hangsúlyozta, hogy Oroszország és Szerbia stratégiai együttműködése mindkét fél számára előnyös – adta hírül az Interfax. „A kétoldalú kérdések megvitatása […]
A Transparency International szervezet korrupcióérzékelési rangsora egy mutatóként szolgál az egyes kormányokban tapasztalható korrupció szintjének felmérésére. A World Economics szervezet ezt a rangsort egy 0-tól 100-ig terjedő skálán szereplő indexszé alakította át, ahol a 0 teljes korrupciót, a 100 pedig a korrupció észlelésének teljes hiányát jelenti az államhatalomban, írja a Nova.rs. A kormányok időnként manipulálják […]
A szabadkai Városi Könyvtár értesíti a nyilvánosságot, hogy május 19-től megkezdi a könyvtári állomány rendes felülvizsgálatát – ez egy fontos folyamat, amelyet a könyvtári működés szabályzatai szerint tízévente hajtanak végre. A felülvizsgálat június 20-ig tart, ez idő alatt az állományban szereplő valamennyi címet részletesen átvizsgálják, nyilvántartásba veszik és összevetik a meglévő adatbázissal, hogy biztosítsák az […]
A belgrádi érsekség honlapján közölte, hogy a világsajtó Német László bíborost a következő pápa szűkebb jelöltlistáján említi, akinek megválasztása – a konklávé – holnap kezdődik. Német bíboros elsőként vesz részt pápaválasztó bíborosként a Katolikus Egyház történetében Szerbiából. Ebbe a tisztségbe a tavaly év végén, a Szent Péter-bazilikában tartott ünnepségen vezette be őt a nemrég elhunyt […]
Május 10-ig meghosszabbította a Szerbiai Villanyszolgáltató (EDS) a fogyasztás bejelentésének határidejét a felhasználók nagy érdeklődése miatt – adta hírül a Beta hírügynökség. Az alkalmazást eddig csaknem 100.000 felhasználó töltötte le a Google Play áruházból, és közülük mintegy 60 százalék élt is a lehetőséggel ebben a hónapban, hogy önállóan leolvassa az áramfogyasztást és bejelentse a mérőállást. […]