Mennyibe kerül most Vajdaságban a boldogító igen? A Családi Kör hetilap 2023. július 27-én megjelenő számának szemléje.
2023. július 16-án, vasárnap nagy várakozás előzte meg a férfi egyes döntőjét a nem hivatalos tenisz-világbajnokságon. Wimbledon ugyanis annak számít. A központi pályán aztán délután meg is kezdődött a meccs, amelyet a szerbiai sportnapilap úgy harangozott be, hogy „Nole professzor Read more…
Tizedik hete vonul a tömeg a fővárosban, de most már egyre több kisebb településen is, tiltakozva az erőszak ellen, követelve – egyebek mellett – az államfő távozását. Az erőszak elhatalmasodásáért (is) felelős jelenlegi belügyminiszter lemondása is a követelések között szerepel, Read more…