A Szabad Magyar Szó hírportál PODCAST csatornája

A lenyomat

Közélet és Szórakozás - SZMSZ Podcast
Közélet és Szórakozás - SZMSZ Podcast
A lenyomat
Loading
/

Belgrádban a belügyminisztérium tiltotta be a „Mirëdita, dobar dan!” elnevezésű művelődési témájú rendezvényt. Pontosabban: egy mintegy ötventagú, egyértelműen szélsőséges, soviniszta jelszavakat hangoztató és ugyanilyen jelképeket lobogtató, fiatal férfiakból álló társaság helyszíni felvonulása nyomán közölték: a belügyi szervek „nem tudják garantálni az esemény biztonságos lefolyását”.

RSS Az SZMSZ legfrissebb hírei

  • „Vajdaság is az otthonom” 2024. december 3.
    A horgosi származású Balázs Piri Soma még gyerekként szerepelt a Virtuózok című műsorban, amikor a vajdaságiak egyként voltak büszkék rá. 2018-ban megnyerte a korcsoportja megmérettetését, azóta megkapta a Junior Prima díjat, tavaly nyáron pedig felvételt nyert a világ egyik legrangosabb zeneművészeti egyetemére, a salzburgi Mozarteumba. Novemberben Szabadkán beszélgettünk az Electe szervezésében megtartott Piano Festen, ahol […]
  • A családok életminőségének a javítása 2024. december 3.
    Az Európai Unió Erasmus+ programjának köszönhetően, a Térképen az Anyaság nevű projekt keretében olyan, vidéki településeken élő, gyermeket várók vagy már nevelők kaphatnak kézzelfogható segítséget, amelyre eddig egyáltalán nem vagy csak korlátozottan volt lehetőség. A magyarországi Életkezdet Perinatális Alapítvány és Életkapu Perinatális Alapítvány a Zentai baba-mama klub partnerségében egy olyan módszertan kidolgozásán tevékenykedik, amely egy […]
  • Egy Jugoszláviában kiadott magyar mű is felkerült a New York Times toplistájára 2024. december 3.
    Debreczeni József Hideg krematórium című könyvét az év tíz legfontosabb olvasmányélménye közé sorolta a New York Times. A lista a szerkesztőség tagjainak ajánlásaiból áll össze. A Hideg krematóriumot 1950-ben adta ki először egy állami ügynökség Jugoszláviában, Debreczeni és családja ugyanis már az első világháború után itt telepedett le. A könyv rövid ideig még kötelező olvasmány is volt Jugoszláviában a […]
  • Vučević: Szerbiában nem lesz forradalom 2024. december 3.
    Az ellenzék képviselőit kizárólag a forradalom érdekli, és az hogy választások nélkül megszerezzék a hatalmat, jelentette ki kedden Miloš Vučević szerb kormányfő. Hangsúlyozta, az állam nem fogja megengedni, hogy bárki megállítsa az élet normális menetét, és kijelentette, hogy Szerbiában nem lesz erőszakos hatalomváltás vagy forradalom. A Tanjug híre szerint Vučević az újvidéki Városi Képviselő-testület mai […]
  • Vučić Brüsszelbe látogatott 2024. december 3.
    Aleksandar Vučić szerb elnök kedden Brüsszelben találkozott az Európai Unió újonnan kinevezett külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjével, Kaja Kallasszal, akivel – elmondása szerint – nyílt és nehéz tárgyalást folytattak. „Szerbia európai útjáról beszéltünk, míg az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője a pristinai párbeszéd megkezdésének, a Banjska-eset megoldásának és az Oroszországi Föderáció elleni szankciók bevezetésének szükségességéről beszélt. […]
  • Az utolsó ülésen elfogadott törvények megsemmisítését követeli az ellenzék 2024. december 3.
    Szerbia Népi Mozgalmának a jogi csapata és más ellenzéki pártok ügyvédei azt kezdeményezik, hogy semmisítsenek meg minden olyan törvényt, amit a köztársasági képviselőház legutóbbi ülésén fogadtak el. A kezdeményezést a hét végéig adják át az Alkotmánybíróságnak – közölte Miroslav Aleksić pártelnök, aki szerint azon az ülésen a polgárokra és az egész társadalomra nézve nagyon veszélyes […]
  • „Semmit nem tudok a fiamról, akit megvertek” 2024. december 3.
    Nem tudja elérni telefonon, és semmit nem tud a fiáról Aleksandra Basta Radić, akinek a fia, Branko Rodić megsérült a rendőrség és a tüntető polgárok közötti összetűzés során az újvidéki városháza előtt, majd a rendőrök elő is állították. Az N1-nek nyilatkozó édesanya szerint a fiú az Újvidéki Egyetem Építőmérnöki Karának a hallgatója, és nem tagja […]
  • Fontos határidő közeleg azoknak, akik vállalkozást vezetnek 2024. december 3.
    Az Adóhivatal kedden bejelentette, hogy a vállalkozók és mezőgazdasági vállalkozók legkésőbb hétfőig, tehát december 16-ig kötelesek benyújtani az értesítést a személyes bér kifizetésére vagy a személyes bér kifizetésének megszüntetésére vonatkozóan, amely január 1-jétől lép életbe. Az értesítést elektronikusan kell benyújtani az Adóhivatal ePorezi portálján keresztül. A vállalkozók és mezőgazdasági vállalkozók, a személyi jövedelemadóról szóló törvény […]
  • Sebők: Juhász Bálint nyújtsa be a lemondását 2024. december 3.
    „A Vajdasági Képviselőház elnöke, Juhász Bálint, kedden a Tartomány legmagasabb törvényhozó szervéből rendőrségi laktanyát csinált, az irodákból, amelyeket a vajdaságiak által megválasztott képviselők használnak, pedig kihallgatószobákat alakított ki azok számára, akik felelősséget és igazságot követelnek 15 ember meggyilkolása miatt. Ma vér és könnyek folynak Újvidéken, és ennek felelőssége az Öné” – jelentette ki Sebők Róbert, […]
  • Đurić: Nem az utca diktál! 2024. december 3.
    Az újvidéki polgármester leváltásáról szóló vita során maga Milan Đurić is felszólalt a képviselők előtt. Elmondása szerint az ellenzék kezdeményezte és megkapta az ülést, de nem készült fel rá megfelelően, míg a Haladó párt képviselői, ahogy fogalmazott, kiválóan felkészültek, amire az ellenzéki pártok nem számítottak. „Amíg mi itt vitázunk, történik az, amit Dina Vučinić és […]
SZMSZ Podcast