Maja Gojković, a tartományi kormány elnöke kollégáival meglátogatta a szőregi kultúrház épületének rekonstrukciós és bővítési munkálatait, valamint a temerini községben található Staro Đurđevo forrásnál épülő vízgyár építési munkálatait – számol be a vajdasági köztévé. „A vízgyár építési munkái a tervek szerint augusztusban fejeződnek be, ezt követően hat hónapig vízvizsgálatokat folytatnak a gyár jövő évi üzembe […]
Az általános és középiskolák újabb levelet kaptak az Oktatási Minisztérium iskolai igazgatóságaitól. A levél, pecsét és iktatószám nélkül érkezett és arra szólítja fel az igazgatókat, hogy tegyenek meg minden szükséges intézkedést annak érdekében, hogy az oktatás azonnal helyreálljon – számol be róla az Insajder. A levél szerint „a lehető legrövidebb időn belül meg kell vizsgálni […]
7,7-es erejű földrengés rázta meg Mianmart pénteken hatalmas pusztítást hagyva maga után – írta a BBC. A károk felmérése még folyamatban van, de szünet nélkül érkeznek a beszámolók az összedőlt épületekről, ketté vált utakról, eltűnt emberekről. A közösségi médiában egy olyan videó is kering, ami szerint a földrengés egy híd leomlását is okozta: A BBC-nek egy […]
Szabadka Város Képviselő-testülete elfogadta a Subotica-trans idei első költségvetési kiegyensúlyozására és üzleti tervének első módosítására vonatkozó javaslatot, amely szerint további 99 715 000 dinárt biztosítanak a város kasszájából a közvállalat dolgozóinak juttatott pótlékok címén. A cégnek mintegy 130 dolgozóját munkaerőfeleslegnek nyilvánítják, miután a város a vállalatot koncesszióba adta az obrenovaci Trans-Jug vállalatnak, amely a Subotica-trans […]
Folytatódnak a polgári tiltakozások Zomborban, Őrszálláson és Monostorszegen. A zombori felhívásban az áll, hogy a gyülekezés pénteken, március 28-án 18:15-kor veszi kezdetét a Pedagógiai Kar előtt. Kicsit később a tiltakozó omenet az Adóhivatal épülete felé indul, majd 16 perces néma csenddel tisztelegnek az újvidéki tragédia áldozatai előtt. Közölték, hogy a diákokból, érettségizőkből, tanügyi dolgozókból és […]
A Belügyminisztérium Korrupcióellenes Főosztályának munkatársai a Kraljevói Főügyészség Korrupció Elleni Különleges Főosztályának utasítására letartóztatták V. M.-et (1962) munkahelyi pozíciójával való visszaélés bűntettének gyanújával – írja a Blic. A gyanú szerint V. M. 2019 januárja és 2022 októbere között a „Ju Ves Komerc” DOO Požega társaság igazgatójaként és jogi képviselőjeként pozícióját kihasználva, hatáskörét túllépve fiktív számlát […]
Március 28-án, Potápi Árpád János születésnapján megkezdte tevékenységét a Potápi Árpád János Alapítvány a Magyar Nemzetért, írja a pannonrtv.com. Céljuk, hogy őrizzék a néhai magyar nemzetpolitikai államtitkár, politikus, Potápi Árpád János emlékét, ápolva örökségét és képviselve, valamint továbbörökítve mindazokat a nemes célokat, amelyekért egész életén át dolgozott. Ezek között szerepel a nemzeti összetartozás erősítése, az […]
A modern épületek elektromos rendszerei egyre fejlettebbé válnak, ebben pedig kiemelt szerepet játszanak a kötődobozba szerelhető relék. Jó hír, hogy a Shelly Shopnál kapható relék lehetővé teszik az elektromos áramkörök intelligens vezérlését, miközben helytakarékosak és könnyen integrálhatók már meglévő hálózatokba is. A kötődobozba szerelhető relék működése és előnyei A szóban forgó relék kisméretű, ám rendkívül […]
Rossz hír a sofőröknek így hónap végén, hogy március 28-án 15 órától a dízel literje 196 dinárba, a benziné pedig 183 dinárba kerül majd. Ez azt jelenti, hogy a dízel literenként egy, a benzin pedig literenként két dinárral lesz drágább délutántól. A tőzsdék aktuális adatai szerint a nyersolaj ára 69,639 dollárra csökkent, míg a Brent […]
A webes világban nem elég, ha az oldalad jól néz ki, annak működése is fontos szerepet játszik. A részletek gondos kidolgozása lehet a kulcs ahhoz, hogy látogatóid szívesen térjenek vissza. Ha te is éppen most vágsz bele egy új projektbe, vagy már meglévő oldalad teljesítményét szeretnéd javítani, akkor néhány hasznos trükkel jelentősen növelheted annak hatékonyságát. […]