2040-től Dániában 70 évesen lehet majd öregségi nyugdíjba vonulni, 2035-ig pedig 69 év a korhatár – ezzel Dánia lett Európa azon országa, ahol a legmagasabb életkorban mehetnek nyugállományba a polgárok. Olaszországban ez 67 év, de azok, akik 1996. január elseje után kezdték el fizetni a nyugdíjbiztosítást, már csak a betöltött 71 év és három hónap […]
Nincsenek információi arról, hogy ki a vízgyár tulajdonosa, ki ellenőrzi a működését, mikor adták ki hozzá a működési engedélyt és milyen szerződést kötött a Vodovod i kanalizacija Közvállat és a vízgyárat üzemeltető magáncég – ezt állítja Simo Salapura, Nagybecskerek polgármestere a Promene u fokusu (Változások a fókuszban) Mozgalom közleménye szerint. A mozgalom önkormányzati képviselője, Sonja […]
Márciusban az átlagnyugdíj a Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alap adatai szerint 50 686 dinár, miközben a nettó átlagbér 108 013 dinár volt – közölte a Köztársasági Statisztikai Intézet. Az átlagnyugdíj tehát az átlagkereset mintegy 47 százalékát tette ki, ami azt jelenti, hogy a nyugdíjba vonulás után több mint a felére csökkent a polgárok jövedelme. A helyzet […]
Annak ellenére, hogy a hatalom képviselői úton-útfélen arról beszélnek, nem fogják teljesíteni az egyetemisták azon követelését, hogy minél előbb írjanak ki rendkívüli parlamenti választásokat, a különböző jelekből ítélve úgy tűnik, hogy nagyon valószínű, hogy az államelnök még az idén eleget tesz a követelésnek, és kiírja a rendkívüli választásokat. Az első jelei a kampánynak már láthatók […]
Az észak-bácskai körzet területén nincsenek improvizált migránstáborok, a szabadkai Befogadó Központ pedig üres, és minden illegális határátlépési kísérletet sikeresen megakadályoztak a Belügyminisztérium fellépésének köszönhetően, nyilatkozta a Magločistačnak az Észak-Bácska közigazgatási körzet vezetője, Bojan Šoralov. „2023 novembere óta Szabadka tiltott város az illegális migránsok számára” – emelte ki Šoralov a szerkesztőséghez eljuttatott írásos válaszában. Elmondta, hogy […]
Nyolc nap telt el azóta, hogy Szabadkán rövid idő alatt nagy mennyiségű csapadék hullott. Aznap minden úszott, nemcsak az aluljárók, hanem az utcák is, több helyen bement a víz az épületekbe, órákig tartott, mire visszahúzódott a nagy mennyiségű víz. Van, ahol azonban még mindig áll. Ez pedig nem más, mint a szabadkai vasútállomás aluljárója, ahol […]
Szerbia korábbi miniszterelnökét és a Szerb Haladó Párt elnökét, Miloš Vučevićet a Szerb Köztársaság elnökének, vagyis Aleksandar Vučićnak a regionális ügyekért felelős tanácsadójává nevezték ki. A döntés 2025. május 27-én lépett hatályba. A kinevezésről szóló határozat megjelent a Hivatalos Közlönyben. Vučević 2025. január 28-án visszavonhatatlanul lemondott miniszterelnöki posztjáról, miután Újvidéken támadás érte az egyetemeket blokád […]
Mexikóban a 2025. május 25-én megjelent újságok beszámoltak arról, hogy a Tamaulipas államban levő Tampico város melletti Ciudad Madero településen az előző nap hajnalán a tengerparton, egészen pontosan a Miramar Beach (Playa Miramar) felett egy „tűzgyűrűnek” elnevezett jelenségre lettek figyelmesek az ott lakók. A jelenséget észlelők igencsak érdekes magyarázatot emlegettek. Mindehhez hozzájárult az is, hogy […]
Az egyetemek Szerbiában rendkívül súlyos helyzetben vannak a kormány intézkedései miatt – nyilatkozta Slobodan Sadžakov, az Újvidéki Egyetem etikaprofesszora. „Fennáll a veszély, hogy nem lesz áramunk, vizünk, és nagy gondot jelent a felvételi vizsgák megszervezése. Az egyetemi tanárok márciusban és áprilisban fél fizetést kaptak, a rendes tanárok ebben a hónapban 30 ezer dinárt kaptak, az […]
Az utóbbi napokban több óbecsei épületről is leesett a vakolat egy része, egy héttel ezelőtt (május 22-én) pedig óra alatt leszakadt a vakolat egy darabja a mennyezetről az Óbecsei Gimnázium egyik tantermében, és négy diák könnyebb sérüléseket szenvedett – ez volt az apropója annak a szerda esti tüntetésnek, amit a Csak helyben Polgári Csoport és […]