Csütörtökön Zimonyban a Karađorđe téren eltűnt a 16 éves Jana Filipović. Édesanyja és a barátai állítása szerint a lány a gyakorlat után nem ment haza. A Blic értesülései szerint eltűnését a rendőrségen is jelentették. Jana barna hajú, szőke tincsekkel, teltebb testalkatú és szemüveget visel. Édesanyja elmondta, hogy lánya11:40-kor jelentkezett, hogy elindult haza. „Az óvoda, ahová […]
Az országot érintő időszerű kérdésekről beszélt csütörtökön a Szerbiai Rádió és Televízió 2-es csatornájának műsorában Aleksandar Vučić szerb elnök. A műsor elején a koszovói helyzetről ejtett néhány szót, külön említve azt az incidenst, ami Kosovska Mitrovicában történt, amikor egy koszovói rendőr egy szerb érettségizőt bántalmazott. Aggodalmát fejezte ki a Bosznia-Hercegovinában, ezen belül is a boszniai […]
A femicid, azaz a nőgyilkosság ellen tartottak tüntetést csütörtökön Újvidéken. A megmozduláson egyebek közt az az egyetemista lány is felszólalt, akinek a Szerb Haladó Párt huligánjai januárban eltörték az állkapcsát. „Ma nem fogok halkan beszélni, pedig januárban eltörték az állkapcsomat. Ez az első alkalom, hogy nyilvános rendezvényen felszólalok. Ma hangosan fogok beszélni. Nézem magam körül […]
A Szerb Haladó Párt március 12-ei nagygyűlését megelőzően a parlament közelében felállított sátortábor, amely Ćacilend néven vált hírhedté, tovább terebélyesedik. Immár a köztársasági elnöki hivatal és a Régi Palota közötti parkot is fehér sátrak csúfítják. Az úgynevezett Ćacilend már több mint két hónapja „díszeleg” a fővárosban, először csak a Pionír park teljes területét, később a […]
Szerdán este megkezdődött Elon Musk „off-boardingja”, azaz hivatalos távozása a Trump-adminisztrációból – erősítette meg a Fehér Ház több forrása is. A világ leggazdagabb embere, aki a kormányzati hatékonyság javítását célzó Department of Government Efficiency (DOGE) élén tevékenykedett különleges kormányzati alkalmazottként, közösségi oldalán, az X-en jelentette be döntését: „Köszönöm Trump elnöknek a lehetőséget, hogy csökkenthettem a […]
A budapesti CPAC-konferencián idén is Orbán Viktor miniszterelnök tartotta a megnyitót, amely egyszerre volt kampányindító, nemzetközi jobboldali toborzó és a kormányzati világkép díszletekkel teli színpadi változata. A beszédben nem volt hiány hősi eposzba illő pátoszból, gyermeki fekete-fehér világértelmezésből és a „Brüsszel–liberálisok–progresszívek–Soros” tengelyre felhúzott civilizációs bukás-narratívából. A CPAC Hungary rajtjával egy időben posztolta Orbán Viktor a Facebookon […]
Az újvidéki rendőrök intenzív operatív munkával derítették fel több mint tizenöt bűncselekmény részletét. Az 1977-es születésű S.N. boszniai állampolgárt egyebek közt lopással, nagy értékű, csalással, lopással és sikkasztással gyanúsítják. A gyanú szerint a boszniai nő az elmúlt három év során hamisan mutatkozott be idősebb újvidéki polgároknak, különféle segítséget és egészségügyi szolgáltatást kínálva nekik. Az idős […]
Kannabiszt talált a holland élelmiszer- és fogyasztóvédelmi hatóság (NVWA) a Haribo kólaízű gumicukrában, a Happy Cola F!ZZ-ben – írja a hvg.hu holland hírforrások alapján. A NLTimes hírportál szerint a szennyeződésre azután derült fény, hogy egy család több tagja is rosszul lett, és jelentették a tüneteket a rendőrségnek. „A helyzet túlmutat egyszerű egészségügyi panaszokon, azonnal felvettük […]
Tűz ütött ki csütörtökön 13:30 körül a Palánka melletti Parrag (Parage) falu kijáratánál, egy 400 négyzetméteres területen, ahol két csirketelep is van egymás mellett. A helyszínre a palánkai, a szilbácsi és a pincédi (Pivnice) önkéntes tűzoltók vonultak ki és mintegy egy órán át küzdöttek a lángokkal, mire sikerült a tüzet eloltani. A tűz oka egyelőre […]
Mintegy száz újvidéki polgár várta be, majd kísérte ki Đur Macut miniszterelnököt, aki kormányfőként csütörtökön tett először hivatali látogatást a tartományi székvárosban. Macut a Szerb Matica elnökével, Dragan Stanićtyal találkozott. A blokádokkal tiltakozó egyetemisták, miután híre ment, hogy Macut Újvidékre látogat, arra kérték a polgárokat, hogy „rendezzenek fogadást” a miniszterelnöknek. A polgárok nemtetszésüket fejezték ki, […]