Újfajta rágógumit fejlesztettek ki az amerikai Pennsylvaniai Egyetem kutatói, ami az influenza és a herpesz fertőzése ellen is segít megvédeni a fogyasztóját – írja a Gizmodo. cikke alapján a 24.hu. A babporból készült rágógumi olyan fehérjét tartalmaz, amely képes két influenzatörzs, valamint az 1-es és a 2-es Herpes simplex vírus (HSV-1 és HSV-2) szaporodását meggátolni. A kutatók […]
Magyar Péter is részt vett szerda este a Ferenc pápa emlékére tartott gyászmisén a Szent István Bazilikában. „Egykori piarista diákként különösen mély benyomást tett rám Ferenc pápa szegények és elesettek felé fordulása és szerény életvitele. Nem véletlen, hogy a nevét Assisi Szent Ferenc emlékére vette fel” – írta Facebook-oldalán Magyar. Bejegyzésének utóiratában ez áll: „Egészen […]
Tizedik napja tart a Szerbiai Rádió és Televízió (RTS) épületeinek blokádja Belgrádban a Takovo utcában és a Košutnjakon. Az egyetemisták csütörtökön reggel nem engedték be az egyik épületbe a biztonsági szolgálat embereit, hogy felvegyék a műszakot, előtte azonban kiengedték azokat, akiknek lejárt a munkaidejük – a tévé biztonsági szolgálatának a közleménye szerint ezzel radikalizálódott a […]
Mintegy 650 belgrádi középiskolás indult el gyalog csütörtökön reggel Újvidékre, az éjszakát Inđiján fogják tölteni. „Az újvidéki diákok meghívására indulunk útnak, akik szombatra szerveztek tiltakozást az online oktatás ellen. A legtöbb középiskolában a nyomások hatására elindult a rendes vagy az online oktatás. A középiskolások folytatják a harcot – ez egyik módja annak, hogy tiltakozzunk a […]
A lakossági gyűlés nem egyszeri alkalom: kitartó és hosszú út ez a változásokig, olyan út, amelyen a polgárok hallatják a hangjukat. Ezen az úton azért harcolnak ők, ami jár nekik: a jogért, hogy dönthessenek a saját közösségükről – közölték a szabadkai lakossági gyűlések szervezői. Ezen a héten a következő helyeken és időpontokban lesznek gyűlések: Kisbajmok: […]
Egy extrém márka esetében – ami tetszhet vagy sem –, az bizonyos, hogy nem lehet elmenni szó nélkül mellette. A legtöbb azon stílus megtestesítője, ami kezdetektől arra törekszik, hogy észrevetesse magát. Lássuk be, némelyeknél ez a célkitűzés igen jól sikerült! A macskától a luxusig Az egyik legnevesebb márka alapítója Cristobál Balenciaga, baszk divattervező. Édesanyja varrónő […]
A zentai községi képviselő-testület csütörtöki ülésére nem engedik be a polgárokat: erről Veselin Petrović, a testület elnöke döntött, miután szerdán a közösségi oldalakon egy felhívás jelent meg, hogy a polgárok jöjjenek el a kkt ülésére, ahol az emberek életét meghatározó dolgokról döntenek. A bejáratnál mindenkinek ellenőrzik a táskáját, és a városháza épületében és az udvarban […]
Paleo diéta, paleo étrend… Egyre gyakrabban halljuk, de általában elég keveset tudunk róla. Az egészséghez kapcsolódó híradásokban egyre többször esik szó erről a különleges étrendről, így most körbejárjuk, hogy mi is ez pontosan és mit érdemes tudni róla. Paleo: az “ősemberdiéta” A paleo étrend lényege, hogy visszatérjünk a természetes élelmiszerekhez, és kerüljük a nagyüzemi körülmények […]
Ahhoz, hogy egy gépkocsi és annak motorja sokáig legyen működőképes, fontos mindig jó minőségű kenőanyagokat használni. A motorolaj mellett számos kenőanyagra szükség van egy autó esetében, a következőkben áttekintjük, pontosan milyenekre. Elég ellátogatni egy jól felszerelt webáruház oldalára, és pár kattintással mindent beszerezhetünk: a KTK Autoparts kenőanyagai között megtalálunk minden fontos kelléket a motor jó […]
A kézműves termékek, az étel és ital mellett új tartalmakkal is várják a látogatókat a négynapos palicsi majálisra a szervezők. A negyvenedik alkalommal megrendezett eseményt a Palics Park Kft. a szabadkai önkormányzattal közösen valósítja meg. Május elsején tartják meg a 48. Trimbit: a kerékpárral, görkorcsolyával vagy futva és gyalog is teljesíthető, reggel nyolckor a Jadran […]