Bosznia-Hercegovina külügyminisztériuma úgy döntött, hogy nem folytatja a tudásátadásról, illetve a diplomaták képzéséről szóló akcióterv végrehajtását, amelyet a boszniai külügy kötött Magyarország külgazdasági- és külügyminisztériumával, és amelynek célja az uniós csatlakozás elősegítése, közölte az említett boszniai tárca. A megállapodást idén március 6-án írta alá Elmedin Konaković, a boszniai diplomácia vezetője, illetve Szijjártó Péter magyar külügyminiszter. […]
Hosszú órákon át kell várakozniuk azoknak akik Magyarország felől próbálnak Szerbiába utazni. A BorderWatcher alkalmazás alapján a legrosszabb a helyzet a Röszkénél, a közúti átkelőn, ahol körülbelül 240 perc, azaz 4 óra szükséges, hogy az utasok kilépjenek Magyarországról, illetve belépjenek Szerbiába. Az autópályán sem sokkal jobb a helyzet, ott 210 perc, azaz három és fél […]
Bemutatták a Hexa nevű repülő taxit. Igaz nem Szerbiában, és nem is Aleksandar Vučić szerb elnök repült vele először, hanem a világ egyik legfejlettebb országában, Japánban került sor a bemutatóra. A lebegő jármű Tokióban, a SusHi Tech Tokyo startuprendezvény pénteki napján 500 néző szeme láttára emelkedett 10 méter magasba a Tokyo Big Sight kongresszusi központ […]
Pénteken este súlyos vasúti baleset történt Belgrádban a Pancsovai hídnál lévő alagútban, ahol egy tehervonat és egy személyvonat ütközött össze. A BG Voz járata rohant bele egy teherszerelvénybe, amely arra várakozott, hogy engedélyt kapjon a továbbhaladásra, írja a szerb sajtó. A helyszínre nagy számban vonultak ki a mentők és a tűzoltók. Goran Vesić közlekedési és […]
Még 1974 környékén jártunk, amikor Londonban divatossá vált a punk. Mindössze három év kellett, hogy Malcolm McLaren az előzőleg megnyitott Sex boutique-jának közönségéből – vagy sem – toborozhassa a Sex Pistols eredeti legénységét, Johnny Rottent (John Lydont, aki azért kapta gúnynevét, mert fogai kékes színezetűek voltak), Glen Matlock basszusgitárost (aki a Never Mind the Bollocks, […]
Nemcsak Közép-Európában, de világszerte megdöbbenést keltett a szlovákiai merénylet: mostanában errefelé nem szoktak fegyverrel támadni kormányfőkre – noha Szlovákiában újságírót (meg barátnőjét) is gyilkoltak néhány évvel ezelőtt. A magyar kormány azonnal lecsapott a tragédiára európarlamenti választási haszonszerzés végett – de erre csak hazugság árán volt lehetősége. A merénylő ugyanis nem baloldali, hanem neonáci szimpatizáns volt. […]
Skrabány Viktor óbecsei festőművész és tanítványai – Acsaji Györgyi, Bicskei Anikó, Jelena Bulajić, Lázár Tibor, Snežana Petrović, Stepanov Toll Elenonóra és Tóth Kovács József – alkotásaiból nyílt kiállítás pénteken Zentán a Városi Múzeumban. A tárlatot Gubik Korina képzőművész és Szarka Mándity Krisztina művészettörténész, a kiállítás kurátora nyitotta meg. Közreműködtek a zeneiskola tanulói, Búrány Margaréta és […]
A Topolyai Sport Club 2:0-s vereséget szenvedett a lučani Mladost vendégeként a Szerb Szuperliga utolsó előtti fordulójában, így eldőlt, hogy Žarko Lazetić együttese bronzérmesként zárja a 2023/2024-es idényt. A hazaiak a 14. percben szerezték meg a vezetést, amikor Bojić cselei után eljutott a labda Veličkovićig, aki egy inkább pontos, mint erős lövéssel megadásra kényszerítette Ilić […]
A láthatatlan F117-es lopakodó lelövése címmel tartanak tribünt Szabadkán a Szabadegyetemen, amelyen az a Dani Zoltán ezredes beszél majd, aki a parancsnoka volt annak az egységnek, amely a vajdasági Budinovci falu határában 1999. március 27-én lelőtte az amerikai légierő addig láthatatlannak vélt gépét. Az előadásra hétfőn, május 20-án 18 órai kezdettel kerül sor a Szabadegyetem […]
A nagybecskereki „Víz is, szabadság is” koalíció ellátogatott a helyi közvállalatokhoz, és arra biztatta az alkalmazottakat, hogy ne egyezzenek bele a zsarolásba – számol be az N1. „Jelenleg annak vagyunk tanúi, hogy sok polgártársunk egzisztenciája a befolyásosabb politikusok jóindulatán múlik. Ezeket az embereket határozott idejű munkaviszonnyal zsarolják, amely felmondható, ha nem hajtják végre a főnökeik […]