Az első fordulóban aratott győzelem után, amikor a Versecet győzte le 1:0-ra, a Topolyai Sport Club vasárnap este egy pontot szerzett az I. ligában, miután a második fordulóban saját közönsége előtt 1:1-es döntetlent játszott a Javorral. A találkozó első gólját Boubacari Doucoure szerezte a 31. percben, s mivel az állás a félidőt jelentő sípszóig nem […]
A szerb kormány tavaly decemberben engedélyezte, hogy a Jugoszláv Folyami Hajózás (Jugoslovensko rečno brodarstvo – JRB) több mint 1,3 millió eurónyi állammal szembeni adósságát leírják – írja a Pištaljka tényfeltáró portál, hozzátéve, hogy ezt egy olyan határozattal tették meg, amely a mai napig nem hozzáférhető a nyilvánosság számára, írja az N1 Televízió honlapja. A nyilvános […]
Trancsik Martin, Magyarország és Szerbia első, jelenleg pedig egyetlen kitüntetéses kvantummérnöke. Újabb tehetséges és ambiciózus fiatalt adott a világnak kis közösségünk, akire méltán lehetünk büszkék, hiszen Martin Csantavérről indult neki az életnek, huszonöt évesen két egyetemi diplomája van, és most azt tervezi, hogy megvalósítja gyermekkori álmát, és repülőgép-pilóta lesz. Kitartása, céltudatossága példaként szolgálhat sok fiatalnak. […]
Ahogy arról már korábban beszámoltunk, Vitézy Dávid, Magyarország közlekedési és beruházási minisztere azután, hogy Szabadkán járt, és Aleksandra Sofronijević szerb közlekedésügyi miniszterrel egyeztetett, közzétette a Budapest és Belgrád között közlekedő személyvonatok tervezett menetrendjét, amelyet bárki véleményezhet augusztus 14-ig. A tervezet szerint Budapestről az első vonat 5:45-kor indulna Belgrád felé, s utána kétóránként (7:45, 9:45, 11:45, […]
Az idei év gyengébb kezdete ellenére a szerbiai turizmus az első hat hónapban a vendégérkezések és a vendégéjszakák számát tekintve is szolid növekedést mutat az elmúlt év azonos időszakához képest. Ezt leginkább a szerbiai vendégeknek köszönhetjük, annak ellenére, hogy hosszú évek óta ez az első olyan esztendő, amikor az állam (egészen augusztusig) nem osztott ki […]
A horvátországi Crikvenicában található Balustrada strandon vasárnap kidőlt egy fa, amelynek következtében nem hivatalos információk szerint két felnőtt és két gyermek megsérült. Bár nincsenek életveszélyes állapotban, a fiumei (Rijeka) Egyetemi Kórházközpontba szállították őket. Néhány könnyebb – főként karcolásos – sérülést szenvedett személyt a helyszínen láttak el – jelentette a Crikva.hr. A megyei rendőrkapitányság a 24sata […]
A Szabad Szakszervezetek Szövetsége a nyugdíjkorhatár csökkentését javasolta a Munkaügyi Minisztériumnak. Ha javaslatukat elfogadnák, a nők 55, a férfiak pedig 60 évesen mennének nyugdíjba. Bár valószínűleg minden munkavállaló örülne egy ilyen kezdeményezésnek, a szakértők mégis úgy vélik, hogy ez nem realisztikus. A szerb költségvetés egyszerűen túlterhelődne – írja a Nova ekonomija. Szerbia Szabad Szakszervezeteinek Szövetsége […]
A Szerbiai Kézilabda-szövetség (Rukometni savez Srbije) vasárnap megtartott közgyűlésén elfogadták az új alapszabályt, amely magában foglalja a névváltást Szerb Kézilabda-szövetségre (Srpski rukometni savez), valamint a címer megváltoztatását is, írja a Beta hírügynökség. A szövetség főtitkára, Ivan Milivojević elmondta, hogy az új név egyértelműen meghatározza a „nemzeti hovatartozást, amelyet képvisel”. „Ezzel a nemzeti kézilabda-szervezet olyan nevet […]
Újvidéki hackert tartóztattak le horvátországi nyaralásán a szerbiai hírszerzéssel (BIA) való lehetséges kapcsolata miatt. Miután Ivan Turudić horvát főállamügyész néhány nappal ezelőtt egy nyilvános bejelentéssel felkeltette a közvélemény érdeklődését egy nemzetbiztonsági ügy kapcsán. Egy nemrégiben letartóztatott szerbiai állampolgárról van szó, akinek adathackelését a szerb titkosszolgálattal hozzák összefüggésbe, komoly gyanú merült fel a letartóztatott és a […]
A közösségi hálózati felületeken számos olyan csoport létezik, amelyekben olyan videókat vagy fényképeket tesznek közzé, amelyeken szabálytalanul parkoló járművek láthatók. Míg egyes felhasználók ily módon mutatnak rá a közlekedési problémákra, a szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a járművezetők nyilvános megszégyenítése és önkényes büntetése nem jelent megoldást a szabálysértésekre. Nemanja Rodić ügyvéd az Euronews Srbija számára megjegyezte, […]