Borivoje Borović kijelentette, hogy a március 26-án eltűnt kétéves bori Danka Ilić holtteste sohasem fog előkerülni. Az ismert ügyvéd rámutatott, hogy a rendőrség a rá nehezedő nyomás miatt hanyagul és szakszerűtlenül folytatta a nyomozást. – Ezt az esetet a rendőrség teljesen elbaltázta, mert a nyomozást nyilvánosan folytatta, sőt még a vádlottak kihallgatásán elhangzottakat is közzétette. […]
Hőgutát kapott bőgőmajmok potyognak a fákról a hőhullámmal küzdő Mexikó északnyugati részén – számol be az MTI a DPA-ra hivatkozva. A hőmérséklet helyenként a 45 Celsius-fokot is meghaladta. Andrés Manuel López Obrador elnök múlt héten jelentette be, hogy gondoskodni kell az állatokról. Mint hozzátette, kezdeményezte a környezetvédelmi minisztérium közbenjárását. Tabasco és Chiapas mexikói tagállamok területén […]
Az újvidéki Bölcsészettudományi Kar tanárai, munkatársai és kutatói a leghatározottabban elítélik azt az erőszakot, amire kedden került sor az Egyetemista Parlament választása során és az elkövetők elleni fegyelmi eljárások megindítását követelik. Eddig már mintegy száz egyetemi tanár, munkatárs és kutató írta alá azt a felhívást, amelyben elítélik az erőszakot és fegyelmi eljárás elindítását szorgalmazzák az […]
Eladósorba került a nagybecskereki Dunđerski palota. A hirdetést a Gsigma ingatlanközvetítő Facebook oldalán tették közzé. A 2454 négyzetméteres épületért, amelyhez 20,74 ár méretű porta tartozik, 866 ezer eurót kérnek. A hirdetés így szól: „A Dunđerski-palota valódi szecessziós kincs, Nagybecskerek egyik legszebb épülete. A palota építése 1905-ben kezdődött, mely a nagybecskereki sörgyár részeként épült Lazar Dunđerski, […]
Pozitív lett a kábítószer-tesztje annak az 50 éves férfinak, aki teherautójával egy buszba ütközött, ezzel megölve a buszsofőrt és megsebesítve 21 embert. Amint azt a Blic megerősítette, a sofőr a baleset idején amfetamin hatása alatt állt. A baleset akkor történt, amikor a teherautó lekanyarodott egy helyi útról, és nekicsapódott egy szabályosan haladó autóbusznak. A kamionsofőr […]
A kellemes idő beköszöntével nem csak a kerti munkák szaporodnak meg, ilyenkor eleve szeretünk több időt tölteni a szabadban, hát még akkor, ha eközben otthonunk (külső környezetünk) csinosítását is elvégezhetjük. Az persze már okoz némi fejtörést, hogy milyen dekorációs elemeket válasszunk. Ezek a legnépszerűbb kültéri megoldások A kerti díszek igen sokfélék lehetnek, egyesek kaspókat, virágtartókat […]
Botrányos minden, ami a Srebrenicáról szóló határozat körül történik. Bosznia-Hercegovina nem intézményein belül fogadta el a határozati javaslatot, annak elfogadása csak egy nagykövet egyoldalú cselekedete volt, hadd ne fogalmazzak úgy, hogy egy etnikai csoport egyoldalú cselekedete. Ez nem csak formalitás kérdése, hanem egy nehéz polgárháború után létrejött állam lényege – mondta Miloš Vučević szerb miniszterelnök. […]
Hét év után távozik a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Újpest FC-től Branko Pauljević, a gárda szerb futballistája. A klub honlapjának szerdai beszámolója szerint a 34 éves védő 239 mérkőzésen lépett pályára lila-fehérben, ezeken 8 góllal és 20 gólpasszal segítette az együttest, és tagja volt a 2018-ban és 2021-ben Magyar Kupa-győztes csapatnak. A vasárnap befejeződött […]
Összesen 539.000 euróval támogatta az állam az osztrák Feller vállalatot. A cég földet vett a támogatásból és egy elektromos kábelgyárat épít belőle Szabadka ipari övezetében. Mivel az állami támogatás elnyerésének egyik feltétele 53 új munkavállaló foglalkoztatása, a hozzávetőleges számítások szerint a gyár alkalmazottanként valamivel több mint 10.000 euró támogatást kapott – adta hírül a Nova […]
Egy görögországi zarándokút alkalmával tűnt el a 39 éves újvidéki Ivan Štrba. A görög sajtó azt írja, hogy május 13-án vendégként volt jelen a Szent-hegyen, a Prototema portál szerint pedig nyom nélkül tűnt el onnan, és a vízuma is lejárt már. Szerbia görögországi konzulátusa kérvényezte a Silver alert aktiválását. A görög sajtó szerint a férfi […]