A szabadkai Műszaki Szakfőiskola Tantestülete hétfőn szavazott arról, hogy folytassák-e az oktatási folyamatot vagy sem. A Tantestület többsége amellett szavazott, hogy az oktatás folytatódjon, ám a blokádot tartó diákok azt állítják, hogy erről az ülésen jelen lévő parlament képviselője őket nem tájékoztatta, ahogyan a tanárok sem konzultáltak velük a kérdés kapcsán. Ennek okán fizikai blokádot […]
Megtartották Szabadkán Kertváros Helyi Közösség első hivatalos lakossági fórumát. A szervezők közleményükben kiemelik, hogy számos nehézség ellenére a gyűlésen megfelelő számú résztvevő jelent meg, ami egyértelműen mutatja a polgárok magas fokú érdeklődését a közös ügyek megoldása és a helyi döntéshozatalban való aktív részvétel iránt. Sajnálatos módon a gyűlést a Helyi Közösség zárt épülete előtt kellett […]
Kelebia helyi közösségének lakói komoly problémákkal küszködnek a településen. Közleményükben azt írják, az átláthatóság és a demokratikus folyamatok nem érvényesülnek a helyi közösségben. Kiemelik, hogy 2023-ban lejárt ugyan a helyi közösségek mandátuma, ennek ellenére elfogadhatatlan magatartásnak a tanúi, többek között a Szerb Haladó Párt helyi szervezetének tagjai által. Azt írják, ezek a személyek letépik a […]
Tizenhárom napig tartó tekerés után kedden nem sokkal 21 óra előtt a szerbiai egyetemisták megérkeztek Strasbourgba, ahol a Kleber téren több százan vártak rájuk. A városban élő diaszpóra mellett Bázelből és Párizsból is érkeztek a fogadásukra. A téren piros szőnyeg, szerb zászlók és transzparensek fogadták őket, a legtöbbön az állt: Pumpaj! A fogadóik között volt […]
Rúzsa Magdi Plagiguel Kft. nevű cége 389 millió forint (kb. egymillió euró) árbevétellel zárta a 2023-as évet, az énekesnő osztalékként pedig 59 millió forintot (közel 154 ezer eurót) tudott kivenni belőle. Az idei beszámoló már elérhető az Elektronikus Beszámoló Portálon: a tavalyi évben 424 milliós forintos (több mint 1,1 millió euró) árbevétellel zárt, amiből az […]
Miközben az egész világot régen látott tőzsdepánik árasztotta el a hét elején, Szerbiában mintha teljesen más film forogna. Ugyan a sajtó itt is reflektál mindarra, ami egy pazar világgazdasági válság előszele is lehet, de azért a közfigyelem középpontjában mégis egészen más dolgok szerepelnek. Az államfő hosszú idő után végre valami olyasmivel (is) foglalkozott, ami valóban […]
Az elmúlt pár napban több szülő is felkeresett bennünket, azzal a hírrel kapcsolatban, hogy olyan információk terjedtek el, hogy egyes tankönyvek a vajdasági magyar gyerekeknek ingyenesek lesznek. A Szabad Magyar Szó információi szerint a vajdasági magyar gyerekek elsőtől nyolcadikig a magyar nyelv és irodalom, valamint a zene tankönyvet kapják ingyen, ezekért nem kell fizetniük a […]
A Kurti-kabinet lemondása ellenére nem sikerült megtartani a koszovói parlament alakuló ülését, mivel a testület nem fogadta el a mandátumellenőrző bizottság jelentését. Ez a dokumentum alapvető feltétele a képviselői megbízatások hitelesítésének. Az ellenzéki pártok – a Koszovói Demokratikus Párt (PDK), a Koszovói Demokrata Liga (LDK) és a Szövetség Koszovó Jövőjéért (AAK) – a jelentés ellen […]
Ha Szerbia elnöke részt vesz májusban Oroszország győzelem napi díszszemléjén, leállíthatják az uniós csatlakozását – írta a brit Telegraf brüsszeli tudósítója. „Több tagállam is világosan kimondta, hogy bármilyen részvételt Moszkvában a május 9-i ünnepségeken vagy parádékon komolyan fog venni az EU” – közölte Kaja Kallas, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője. Az orosz állami sajtó szerint […]
Nenad Stefanović, a belgrádi Felsőügyészség főügyésze kedden fogadta Đuro Racát, az újvidéki vasútállomás előtetőjének a leomlásakor elhunyt Goranka Raca édesapját, aki ismeretlen személy ellen „terrorizmus” miatt tett feljelentést, mert szerinte az előtető leomlását terrorcselekmény okozta. A bűnvádi feljelentés mellé Raca bizonyos adatokat is szolgáltatott, amelyek szerinte alátámasztják az állítását. A belgrádi Felsőügyészség az ügyet a […]