A Szabad Magyar Szó hírportál PODCAST csatornája

„Nemcsak táncpartnerek, hanem barátok is”

Közélet és Szórakozás - SZMSZ Podcast
Közélet és Szórakozás - SZMSZ Podcast
„Nemcsak táncpartnerek, hanem barátok is”
Loading
/

Annak idején egy iskolában kapott szórólap hívta fel Madarász Renáta figyelmét a táncra, aki barátnőjével közösen kezdett el táncolni, majd annyira megszerette, hogy azóta is az élete része és tánctanárként tevékenykedik.

A projektum a Szerb Köztársaság költségvetéséből, a Művelődési és Tájékoztatási Minisztérium támogatásával valósul meg. A támogatott médiatartalmakban elhangzott és leírt álláspontok nem feltétlenül tükrözik a támogató szerv álláspontját.

RSS Az SZMSZ legfrissebb hírei

  • Az államfő elrendelte a köztévé blokádjának a felszámolását? 2025. április 17.
    Aleksandar Vučić államfő parancsba adta a különleges rendőri egységeknek, hogy  csütörtökről péntekre virradóra erőszakot alkalmazva számolják fel a Szerbiai Rádió és Televízió blokádját – nyilatkozta a Betának Srđan Milivojević, a Demokrata Párt elnöke, aki ezt az információt állítólag a Belügyminisztérium és a Nemzetbiztonsági és Hírszerzési Iroda (BIA) megbízható forrásaitól kapta. „Vučić ideges és ijedt, mint […]
  • A köztévé dolgozói közül többen már nem vállalják a munkát? 2025. április 17.
    A belgrádi egyetemisták harmadik napja blokád alatt tartják a Szerbiai Rádió és Televzió (RTS) két központi épületének összes bejáratát, nem engedik bemenni a dolgozókat. Csütörtökön el is maradt a több órás reggeli műsor is, helyette filmet sugároztak. A déli híradó is rendhagyó volt: súgógép nélkül, papírról olvasták be a híreket a stúdióban, és nem voltak […]
  • Elhunyt a kocsáni diszkótűz 62. áldozata 2025. április 17.
    Elhunyt a március 16-i kocsani diszkótűz 62. áldozata, a 24 éves Sztojancse Sztefanov, akit az első naptól a belgrádi Honvédkórházban kezeltek. Bár április 4-én megműtötték, állapota a súlyos égési sérülések miatt továbbra is súlyos volt. A kocsani Pulse-ban kitört tűzben 59 személy a helyszínen életét vesztette, hárman pedig kórházban hunytak el. A sérültek száma megközelíti […]
  • Kiderítettük, mire jó az ashwagandha 2025. április 17.
    Mindenképpen tarts velünk ebben a cikkben, mert szó lesz az egyik olyan gyógynövényről, amit az ősi Indiában évezredek óta előszeretettel használnak. Na de mire is jó és mikor lehet hatékonyan alkalmazni? Ez is ki fog derülni az írásból. Ez a csoda pedig az ashwagandha, ami méltán az indiai gyógyászat alapja és leggyakrabban alkalmazott gyógynövénye, mert […]
  • A lakhatás új korszakába léphetünk: bemutatkozik a lakhatási tőkeprogram 2025. április 17.
    A lakáspiac pezsgése mindig érdekes témát szolgáltat a híroldalak számára, hiszen az ingatlanvásárlás sokak számára jelent őrlődést az álmok és a realitás között. A Lakhatási Tőkeprogram egy olyan kezdeményezés, amely ezt a dilemmát kívánja enyhíteni azáltal, hogy megkönnyíti a saját tulajdonhoz való hozzáférést. Az új program arra hivatott, hogy segítsen azoknak, akik eddig az anyagi […]
  • Megtartotta első ülését az új kormány 2025. április 17.
    Szerdán megválasztották a köztársasági képviselőházban, csütörtökön pedig megtartotta első ülését a Đuro Macut vezette új kormány, amely elfogadta azokat a határozatokat, amelyek szükségesek a kormány működéséhez. A kormány főtitkárává Petar Janjićot választották meg. A kormány ezentúl is csütörtökönként tartja majd a rendes üléseit. Fotó: Beta/Milos Miskov _____________ Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még […]
  • Törökbecse két éve fizet olyan alkalmazottaknak, akiknek nincs is munkahelyük 2025. április 17.
    Április elején közös megbeszélésen vettek részt a törökbecsei oktatási intézmények képviselői, valamint Saša Maksimović polgármester és munkatársai. Az oktatásügyben dolgozók ezzel kapcsolatosan több közleményt is kiadtak, az elsőben arról írtak: a találkozón a polgármester elismerte a pártalapú foglalkoztatás létezését. A polgármester elismerte, pártalapon foglalkoztatják a tanárokat is „A törökbecsei tanügyi dolgozók, amikor sztrájkba léptek, tudatosan […]
  • Elhunyt az Óbecse közelében történt balesetben megsérült fiú 2025. április 17.
    Elhunyt az április 6-án Óbecse és Bácsföldvár között súlyos balesetet szenvedett 15 éves sajkásszeniváni (Šajkaš) Nemanja Đ. A balesetben a helyszínen életet vesztett a fiú nagymamája, a 70 éves Ljubinka Đ. és a 89 éves dédnagymamája is, valamint a másik jármű sofőrje, az óbecsei Miroslav N. (38). Nem hivatalos értesülések szerint a frontális ütközésre akkor […]
  • Nem nyítják meg április 21-én a Zenta és Csóka közti hidat 2025. április 17.
    Javítási munkálatok miatt március 21-én lezárták a Zentát és Csókát összekötő vasúti-közúti Tisza-hidat, a Putevi Srbije közvállalat akkor azt ígérte, hogy április 21-én 17 órakor újranyitják a forgalom számára. Ez nem fog megtörténni: a vállalat legújabb közleménye szerint erre csak május 15-én kerül majd sor. _____________ Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak […]
  • Elhunyt Ljubomir Simović akadémikus 2025. április 17.
    Elhunyt Ljubomir Simović akadémikus, költő és drámaíró, közölte a szerb sajtó. Simović 1935. december 2-án született Užicében, majd a Belgrádi Egyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát jugoszláv irodalomtörténetből és szerb-horvát nyelvből. Tanulmányai alatt a „Vidici” című diákirodalmi folyóirat szerkesztőjeként és főszerkesztőjeként dolgozott. Később a Belgrádi Rádió kulturális rovatának szerkesztője volt – jelentette be az Archipelago. Simović […]
SZMSZ Podcast