Százötvenezer földműves nyugdíjas van elfogadhatatlan társadalmi-gazdasági helyzetben A Családi Kör hetilap 2022. szeptember 8-án megjelenő számának szemléje.
A centrista és a jobboldali erők részvételével megalakult szombat este az új francia kormány, két héttel azután, hogy Emmanuel Macron államfő a jobbközép Köztársaságiaktól (LR) érkező Michel Barnier volt uniós biztost nevezte ki kormányfőnek. Alexis Kohler, a francia elnöki hivatal főtitkára az Elysée-palota lépcsőjén jelentette be az új végrehajtó testület összetételét. A 39 tagú kormány […]
Öt személy, közöttük három gyermek (10, 7 és 1 évesek) vesztette életét, egy személy pedig súlyos sérüléseket szenvedett abban a balesetben, amikor egy személygépkocsi és egy katonai jármű karambolozott a Kraljevo-Raška úton – közölte a Belügyminisztérium. A Szerbiai Katonaság PASARS járműve fél három körül ütközött össze azzal a személygépkocsival, amelyikben az öttagú család utazott. A […]
Vérhas vagy más életveszélyes betegséget okozó baktériumok is lehetnek a kiáradt Dunában, miközben egyre többen tesznek közzé videót arról, hogyan úsznak a folyóban. Késmárki András sürgősségi szakorvos az RTL Híradónakazt mondta: minden, amihez a kiáradt víz hozzáér, fertőzöttnek tekinthető. Olyan, mintha szennyvízben fürdene az ember – tette hozzá. A következmény a legtöbbször gyomor-és bélrendszeri fertőzés, […]
A Szerbiai Kolping Társaság A nők jövője falun címet adta annak az eseménynek, amely múlt szombat délután volt Csókán, de akár az Éjszakai piac is lehetne a most következő sorok fő témája. A nők jövője falun cím keltette fel az érdeklődésemet. Miért éppen a szebbik nem képviselőit emelik ki? A csókai összejövetel résztvevői: Dušanka Golubović, […]
Január 1. és szeptember 20. között az országos frekvenciával rendelkező televíziók híradóiban az európai integráció szempontjából fontos szavak, mint például a klaszter és fejezet, alig hangzottak el – közölte a Társadalmi Kutatóiroda (BIRODI). A klaszter szót az év eleje óta öt híradóban 46 alkalommal ejtették ki, a fejezet, illetve fejezetek szavakat pedig 135 alkalommal. Ugyanebben […]
Kiütéses győzelmet jegyzett a Topolyai Sport Club a Novi Pazar ellen a Szerb Szuperliga 9. fordulójában: a TSC Arénában megrendezett mérkőzésen a hazaiak 5:2-re győztek, s ezzel véget vetettek a negatív sorozatuknak, amely öt elveszített mérkőzésből állt. A gólnélküli első félidő után a TSC a játék minden elemében jobb volt a Tomislav Sivić irányította vendégeknél, […]
A tervek szerint a kötelező sorkatonai szolgálat 2025 szeptemberében kezdődik majd, akkor kerülnének a kaszárnyákba az első kiskatonák – közölte Miloš Vučević kormányfő, aki szerint ehhez nem csak a törvényeket és az adminisztrációs intézkedéseket kell megváltoztatni, hanem elő kell készíteni a kaszárnyákat, a logisztikai hátteret és azokat az egészségügyi központokat is, amelyekben meg tudják majd […]
Közismert tény, hogy Bosznia-Hercegovina Biztonsági-hírszerző Ügynöksége (OBA) merényletet tervezett ellene és Aleksandar Vučić szerb államfő ellen, ez az egyik oka annak, hogy Osman Mehmedagić Osmica, az OBA volt igazgatója börtönben van – ezt állítja Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke, aki szerint a merényletet a föderációból a sajtóban is alaposan előkészítették. „Most már szervezési […]
Az év első felében a fogyasztói árak átlagosan 5 százalékkal nőttek Szerbiában. Erre az évközi inflációra elsősorban a háztartási áram, a hús, az üzemanyag, a dohány, az alkoholos italok, a gyógyszerek és az éttermi fogások ára hatott ki – közölte a Köztársasági Statisztikai Intézet. Ezek a termékcsoportok tették ki az évközi infláció 51,5 százalékát, de […]
A szerb kormány pénteki ülésén záradékot fogadott el egy munkacsoport felkészítésére, melynek feladata az lesz, hogy feltérképezze, milyen tevékenységekre és intézkedésekre van szükség a kötelező sorkatonai szolgálat visszaállításához. A javaslat szerint a kötelező sorkatonai szolgálat időtartama 75 nap lesz. A nők önkéntes alapon léphetnek be a seregbe, azonos feltételek mellett. Felmerül a kérdés: ez hogyan […]