Ana Brnabić házelnök, a Szerb Haladó Párt alelnöke kijelentette, hogy a polgárok rovására megy, hogy a közelmúltban módosították a választói névjegyzéket. Mint mondta, azok a polgárok, akik tavaly július 3. után változtattak lakcímet, tortúrában lesz részük, amiért a régi lakcímük szerinti szavazóhelyen lesznek az urnák elé járulni. – Ezen kívül, a becslések szerint mintegy 12.500 […]
Az újvidéki Bölcsészettudományi Kar azon hallgatói, akik a STAV nevű nem formális csoportosuláshoz tartoznak, kedden ismét blokkolták az egyetemi parlamenti választás folyamatát, ami miatt a rendőrség is a helyszínre ment. Az egyetemi parlamenti választást kevesebb mint egy hónap után ismételték meg, mivel az előzőt ugyancsak megakadályozták a hallgatók. Akkor feljelentést is küldtek a tanfelügyelőséghez, mivel […]
Kedden és szerdán karbantartási munkák miatt forgalomváltozás van érvényben a Torda és Pálmajor (Banatsko Karađorđevo) közötti úton, tájékoztat a Putevi Srbije közvállalat. Az említett két napon 8 és 16 óra között a kátyúkat foltozzák, ezért a forgalmat egy sávba terelik, ahol a járművek felváltva közlekedhetnek egyik, majd másik irányba. A forgalmat jelzőlámpa irányítja, de amennyiben […]
Június 30-ig meghosszabbították a kettős gyilkossággal vádolt 30 éves M.P. ókéri (Zmajevo) lakossal szemben elrendelt vizsgálati fogságot. A Dnevnik írása szerint a férfit minősített gyilkosság bűncselekményével vádolják. A vádirat szerint az ókéri férfi 2022 júliusában egy baltával kioltotta saját nagyapja és annak nővére életét, majd egy lopott autóval távozott a bűntény helyszínéről. A férfit pár […]
Már javában tart a szépligeti (Gajdobra) vasútállomás felújítása, amely egyike annak a 16 állomásépületnek, amit a közeljövőben felújítanak, írja a 021.rs. Ugyancsak zajlanak a felújítási munkálatok a Nagybecskerek Gyár pályaudvaron, valamint Futakon és Šiden. Goran Vesić építésügyi miniszter közölte, hogy ezzel a 2023-ban megkezdett projektumot folytatják, amikor 27 vasútállomás-épület felújítása történt meg. A tizenhat épület […]
2024 áprilisában a fogyasztói árak 5 százalékkal magasabbak, mint az előző év áprilisában, 2023 decemberével összehasonlítva pedig átlagosan 1,8 százalékkal emelkedtek – derül ki a Köztársasági Statisztikai Hivatal adataiból. A személyes fogyasztási cikkek és szolgáltatások árai az előző hónaphoz, azaz márciushoz képest is emelkedtek, mégpedig átlagosan 0,7 százalékkal. Márciushoz viszonyítva a ruházat és a lábbeli […]
Január óta két gyermek halt meg szamárköhögésben: egy két és fél, valamint egy három hónapos baba. Az év elejétől május 10-éig 1364 megbetegedést jegyeztek – közölte a Dr. Milan Jovanović Batut Közegészségügyi Intézet. A fertőzöttek közül 122-en (8.9%) került kórházba, közülük a legtöbben (összesen 87-en) 12 hónapnál fiatalabbak voltak. Leggyakoribb a megbetegedés a 20 év […]
Az Európai Bizottság hevesen bírálta az Eurovízió szervezőit, amiért kitiltották az Európai Unió zászlóit a szombati, malmői döntőről. Az Eurovíziót az Európai Műsorszolgáltatók Uniója (EBU) szervezi, és ők idén valamiért úgy gondolták, hogy az EU-s zászló a „megnövekedett geopolitikai feszültségek” miatt lehet ott az eseményen. Tavaly Liverpoolban ez még simán belefért, írja a 444.hu. Az Eurovízió […]
Egyetlen országot sem vesznek föl az Európai Unióba Ukrajna előtt, ez legfeljebb egyidejűleg történhet meg – jelentette ki hétfőn Aleksandar Vučić államfő. „Júniusban nagy ukrajnai győzelem várható a brüsszeli politikában. Jól jegyezzék meg, amit mondok: én ezt senkitől nem hallottam Európában, de az én becslésem szerint senki sem lép be Ukrajna előtt, talán csak vele […]
Május 20-án kezdődik a Tornyos és Buránysor közötti útszakasz felújítása, jelentette be hétfőn Cipó Igor, Zenta község falvakkal és helyi közösségekkel megbízott polgármesteri segédje. „Amikor a Kevi és Buránysor közti útszakasz elkészült, már akkor el lett készítve a műszaki dokumentáció erre az útszakaszra is”, mondta Czegledi Rudolf, Zenta polgármestere. Szavai szerint a Kevi és Törökfalu […]