Létezik-e magyar megmaradási stratégia? A Családi Kör hetilap 2024. július 4-én megjelenő számának szemléje.

Vannak olyan kerek számok, amelyek bevonulnak még a sport történetébe is, aztán ott maradnak, kitörölhetetlenül, a későbbi nemzedékek nagy ámulatára. Ők majd visszalapoznak a (digitális) sporttörténeti kiadványokban, hogy megtudják, miért volt az a százas szám annyira jelentős egy-egy sportesemény kapcsán. Read more…
Elismerem: kölcsönvettem írásom címét Aleksandar Vulin korábbi többszörös minisztertől, aki a jelenlegi szerbiai kormánynak is tagja, egykor pedig az akkori államfő felesége pártjának egyik vezetője volt. Ő az, aki túlélt minden kormányváltást, minden helyzetben föltalálta magát, és végig a húsos Read more…
Jóskának nagy focilabdája volt, azt mondták, hogy ötös. Bőrből varrták a külsőt, és rózsaszín gumiból készült a belső. Nyilván ennél kisebbek is akadtak, de mi a faluban csak azt az ötöst ismertük. Érett felnőttkorunkban aztán láttuk, hogy a kézilabda kisebb, Read more…