A Szabad Magyar Szó hírportál PODCAST csatornája

Speaker: Németh János

Közélet és Szórakozás - SZMSZ Podcast
Zuhanórepülésben
Loading
/

„Egyszer fent, egyszer lent” – szól az egykori sláger szövege, és ennek a mondatnak az igazát leginkább a sportban tapasztaljuk meg. Régi dicsőség, szép és dicső múlt, majd a szomorú jelen. A fiatalok ezt még nem tapasztalták meg, csak idős(ebb) Read more…

Közélet és Szórakozás - SZMSZ Podcast
Siebert Splitben
Loading
/

Poljud, csodastadion. A Földközi-tengeri Játékokra adták át 1979-ben, azóta játssza itt hazai meccseit a Hajduk. A maga nemében is érdekes építmény, alighanem csupán az öreg szurkolókat nem tudta elkápráztatni, akik megszokták, hogy a fehér mezes csapat az egykori gázgyár melletti Read more…

Közélet és Szórakozás - SZMSZ Podcast
Mile és a többiek
Loading
/

Szokatlanul nagy érdeklődést váltott ki múlt heti számunkban a két, külföldön focizó, vegyes házasságban született (szerb) fiatalemberről szóló jegyzetünk. Több olvasó, ismerős és néhány ismeretlen is jelezte, hogy több ilyen esetről is hallott már, azokat miért nem említettük. Nos, egy Read more…

Közélet és Szórakozás - SZMSZ Podcast
A bérszavazók ideje
Loading
/

Nyelvünkben ismert a bérelni ige, a bérlés, a bérbe adás és bérbe vétel, de említhetjük a bérleményt, a fő- és albérlőt is akár. Mi több, újabban már béranyáról is hallani. Azt a jelenséget azonban, ami decemberben – meg a jelek Read more…

Közélet és Szórakozás - SZMSZ Podcast
Mile és Aleksandar
Loading
/

Szerbiában persze azonnal megindultak a támadások a fiatal, mindössze 25 éves sportoló ellen. A közösségi oldalakon sokan lehazaárulózták, számonkérték rajta az apja szülőhazájához való ragaszkodást, amit a kommentárok szerzőinek egy része elemi kötelességnek tart. Nyilván így látszik ez a billentyűzet Read more…

RSS Az SZMSZ legfrissebb hírei

  • Jelentő megállapodás született a helyhatósági választásokról szóló törvény módosításáról 2024. május 9.
    Szerbia képviselőházában ma megállapodtak a képviselőcsoportok, hogy módosítják a helyhatósági választásokról szóló törvényt, amely előirányozza majd, hogy azok a polgárok, akik az elmúlt 11 hónapban változtattak lakhelyet, nem szavazhatnak az új lakcímük szerinti szavazóhelyen, értesült a Beta. Az ezzel foglalkozó munkacsoporttól származó információk alapján a hírügynökség azt írja, a megállapodás szerint a korlátozás azokra a […]
  • A szociális segélyt 230 dinárral növelték 2024. május 9.
    Áprilistól a szociális segélyt 230 dinárral növelték. A magánszemély segélye 11 674 dinár, a család minden további felnőtt tagja után 5837 dinárt, 18 éves korig 3502 dinárt utalnak át. Az összeget az előző hat hónap fogyasztói árindexéhez (inflációhoz) igazították. A szociális védelemről szóló törvény szerint a pénzbeli szociális segély a statisztikai adatok alapján évente kétszer, […]
  • Kollár Villő nyerte meg az újvidéki nemzetközi hárfaversenyt 2024. május 9.
    A szegedi Kollár Villő nyerte meg az újvidéki Petar Konjović Nemzetközi Hárfaversenyt. Kollár Villő, aki egyébként szabadkai felmenőkkel rendelkezik, már az észak-bácskai városban is koncertezett Kucsera Noémi gitárművésszel közösen. Kollár Villő tizenöt éves, több alkalommal is szerepelt a Virtuózok zenei tehetségkutató műsorban. A most megszerzett első díj ünnepélyes átadója és a gálakoncert pénteken este lesz […]
  • Nem pörgött még fel az ellenzéki kampány 2024. május 9.
    Már csak három hét van hátra a választásig, az ellenzéki kampány azonban igen csendes. A Danas beszélgetőpartnerei szerint az ellenzéki kampány azért nem kezdődött még el, mert a hosszú ünnep alatt az önkormányzati irodák, közjegyzők nem dolgoztak, így nem is tudták leadni a listákat. Eljutottunk abba a helyzetbe, hogy unalmas, rövid, és nem feltűnő választási […]
  • Több mint 25 kilogramm marihuánát találtak egy autóban 2024. május 9.
    Az újvidéki rendőrök több mint 25 kilogrammnyi marihuánát foglaltak le a 74 éves kraljevói Ž. B-től. A gyanúsított autójának átvizsgálása során az autópályán a rendőrök marihuánát találtak az autóban, valamint feltehetőleg kábítószer – értékesítésből származó pénzt. Ž. B-t 48 órás előzetes letartóztatásba helyezték, és bűnügyi feljelentést tesznek ellene.
  • Az EXIT az első a legjobb európai fesztiválok listáján 2024. május 9.
    A Vice magazin az EXIT-et az idei nyár legjobb nemzetközi fesztiváljaként ajánlotta Európában.Mint írták ez a nyár a legtökéletesebb, több műfajú fesztiválélménye a várban, olyan művészek felsorakoztatásával, mint a Black Eyed Peas, Carl Cox, Gucci Mane és Franky Wah, és még sokan mások. Emellett Újvidékről úgy írnak, mint egy elbűvölő gyöngyszemről a Dunán, ami tökéletes […]
  • Volt tanárára támadt egy diák 2024. május 9.
    A Szerbiai Tanügyi Dolgozók Szakszervezeti Uniója (USPRS) közölte, hogy május 9-én a palánkai Műszaki Iskola egyik volt diákja, M.B. tegnap megtámadta az iskola gyakorlati oktatóját, S.Z-t. A tanárt orrcsonttörés miatt az újvidéki Sürgősségi Központ idegsebészeti osztályán tartották benn. A szakszervezet közlése szerint a délutáni váltás első óráját S. Z. gyakorlati oktató tartotta, ahol az osztály […]
  • Az EXPO 2027–re is érkeznek új vonatok az országba 2024. május 9.
    Szerbia kilenc kínai vonatot vásárol, amelyek majd az EXPO 2027 komplexumhoz és a Nemzeti Futballstadionhoz közlekednek majd. Kilenc vonatot vásárolt Szerbia, ezeket a vonatokat 120 km/órás sebességre tervezték, és összeköti majd az EXPO helyszínét, a Nikola Tesla repülőteret valamint a nemzeti stadiont is. – tette közzé az Facebookon Goran Vesić építési, közlekedési és infrastrukturális miniszter. […]
  • Gázrobbanásban halt meg két orosz nő Szávaszentmártonban 2024. május 9.
    Két orosz állampolgár, édesanya és a lánya vesztette életét abban a gázrobbanásban, amely szerdán éjszaka történt a Szávaszentdemeter (Sremska Mitrovica) melletti Szávaszentmárton (Martinci) faluban. A házban egy gázpalack robbant fel, és ezt követően felcsaptak a lángok. A Blic beszámolója szerint az egyik szomszéd elmondta, hogy az áldozatok nagyjából hat éve érkeztek Szerbiába, az idősebb asszony […]
  • Új színt kell bevezetni az extrém hőség jelölésére 2024. május 9.
    A hőerősség jelölése eddig egy négyfokú skálán történt, az amerikai Nemzeti Meteorológiai Szolgálat mércéjén – ahogy Szerbiában és Magyarországon is – a piros/vörös szín jelentette a legnagyobb meleget. Minap egy ötödik színnel, a bíborral/magentával/lilával egészítették ki a rendszert. Ezt az extrém magas hőmérsékleti értékek idején használják majd, amikor a rendkívüli meleget az éjszaka nem képes […]
SZMSZ Podcast