A hazai közösségi médiában is felfedeztek olyan csoportokat, ahol nőkről osztanak meg olyan meztelen képeket, amelyekről az áldozat nem is tud. Mi ennek a hatása, hogyan lehet erre reagálni? Erről beszélgettünk Grétával a szeptemberi Hajrá,Nők! új részében.
Petheő Boglárkával beszélgettünk az oromi Malomfesztiválon arról, hogy mi történik, ha a fiatalok a pornóból tanulnak az intimitásról, és hogy miért érdemes erről beszélni.
Dér Bakos Rebekával szociológussal beszélgetünk kutatásáról, amelyben olyan családokkal beszélgetett, ahol egy, vagy akár két fő is külföldön vállalt munkát.
Szerbia 2025-ben és 2026-ban 120 milliárd dinár (valamivel több mint egymilliárd euró) értékben fog dinárkötvényeket kibocsátani, amelyek 10 és fél éves futamidejűek lesznek, évi 5,25 százalékos kamattal, félévenkénti kifizetéssel. A Pénzügyminisztérium január 23-án 30 milliárd dinár értékben kínálja eladásra az államkötvényeket a tőzsdén. Egy állampapír értéke 10.000 dinár, ami kisebb befektetők számára is elérhetővé teszi […]
Az EBESZ szerbiai missziója elítélte a diákok elleni támadásokat a tiltakozások során, és reményét fejezte ki, hogy a felelősöket gyorsan azonosítják, és a törvénynek megfelelően felelősségre vonják. A közvélemény bizalmának fenntartása és a jogállamiság megőrzése érdekében kulcsfontosságú az ilyen esetekben a gyors bírósági eljárás – áll az Instagramon közzétett közleményben. Az EBESZ-misszió hozzátette, hogy „ismételten […]
– Teljes mértékben teljesítettük a követeléseket, hatalmas összegeket különítettünk el az egyetemek számára. A belgrádi forgalmi csomóponton minden rendben zajlott. Mi nagyon elégedettek vagyunk azzal, amit elértünk, nem azért, mert majd valaki a nyakunkba ugrik, hogy mindent teljesítettünk, de a napirend más irányt szabott meg – mondta Aleksandar Vučić. Szerbia elnöke az újvidéki esettel kapcsolatban […]
Az Európai Bizottságot tájékoztatták a szerb miniszterelnök, Miloš Vučević lemondásáról, de nem kívánja kommentálni azt, mivel ez az ország belpolitikai kérdése – jelentette ki az EB szóvivője. Az Európai Bizottság szóvivője, Guillaume Mercier nem kívánt találgatásokba bocsátkozni Szerbia jövőbeli kormányával kapcsolatban, de elmondta, hogy az EU minden politikai szereplőt párbeszédre és a feszültségek eszkalációjától való […]
Csütörtökön 7 és 16 óra között megváltozik a forgalmi rend Topolya és Tornyos között, mivel indukciós hurkokat helyeznek el a két település közötti szakaszon, Zentagunarasnál. Az indukciós hurkokat az automatikus forgalomszámláláshoz használják. A forgalmi rend az autópálya topolyai leágazási csomópontja és Tornyos között változik meg, ahol a munkálatok ideje alatt a forgalom váltakozó irányban, egy forgalmi […]
A négy letartóztatott Szerb Haladó Párt aktivista egyike, akiket diákok megtámadása és bántalmazása miatt fogtak el, korábban együtt fényképezkedett Miloš Vučevićtyel. Marinika Tepić közzétett egy fotót, amelyen a diákokat Újvidéken megtámadó négy személy közül három látható, akiket a rendőrség letartóztatott. Előállították az újvidéki egyetemistákat súlyosan megsebesítő támadókat Az Autonomija portál közzétette az egyik támadással gyanúsított […]
Az 55. percben 30:26-ra vezetett a magyar férfikézilabda-válogatott a Zágrábban megrendezett világbajnoki negyeddöntőben, a négy közé azonban a házigazda horvátok jutottak, akik 5:0-ra nyerték a hajrát, és 31:30-ra győztek. Az első félidő 16:16-os döntetlennel ért véget, a második játékrészt a horvátok a hihetetlen hajrájuknak köszönhetően 15:14-re nyerték meg, Magyarország így a nyolcadik helyen végzett. A […]
Üdvözli Miloš Vučević, a Szerb Köztársaság kormányának elnöke, és Milan Đurić, Újvidék polgármesterének lemondását a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK), amely közleményében azt írja, hogy ezeknek a lemondásoknak már akkor meg kellett volna történniük, amikor a tragikus baleset következtében leszakadt az előtető a vasútállomáson Újvidéken. A VMDK szerint ez az esemény világosan rávilágított a kormányzás […]
Négy férfit, D. R.-t (22), N. B.-t (22), N. D.-t (22) és S. K.-t (30) tartóztattak le azzal a gyanúval, hogy hétfőn éjjel Újvidéken megtámadtak egy diákcsoportot, és ennek során súlyosan bántalmaztak egy lányt. „Az újvidéki Belügyminisztérium munkatársai letartóztatták D. R.-t (22), N. B.-t (22) és N. D.-t (22) újvidékról, valamint a karlócai S. K.-t […]
A Belügyminisztérium alkalmazottai nevében indított egy egyetemistákat támogató petíciót Katarina Petrović valjevói rendőr őrnagy. „Egyelőre nincs nagy visszhangja, remélem, ennek nem a félelem az oka. Könnyű tábornoknak lenni csata után” – írja az X-en közzétett bejegyzésében. „„Esküszöm, hogy következetesen betartom az Alkotmányt és a törvényeket a rendőri munkám során, és hogy minden erőmmel a biztonság […]