Ismét elhalasztották az egyébként 2025. január 1-jétől életbe lépő közalkalmazotti fizetési osztályok bevezetését. A Novosti azt írja, hogy a kormány több, a közszférában, az államigazgatásban és a helyi önkormányzatban, valamint a hivatalokban és más alapítású szervekben dolgozók bérrendszerét szabályozó törvény hatályának megszüntetéséről szóló törvénytervezetet nyújtott be a parlamentnek. Az indoklásban az áll, hogy a halasztás […]
Óbecse község december 2-án pályázatot hirdetett ösztöndíjak elnyerésére óbecsei egyetemi hallgatók számára a 2024/2025-ös tanulmányi évre. A tervek szerint összesen 60 ösztöndíjat osztanak ki, további tízet fogyatékkal élő hallgatók nyerhetnek el. A pályázatra óbecsei lakhellyel rendelkező, az állami költségvetés terhére legalább az alapképzés harmadik évén, illetve a mesterképzés első évén tanuló hallgatók jelentkezhetnek. A pályázat […]
Novak Đoković bejelentette, hogy részt vesz a december 29-én rajtoló brisbane-i keménypályás tenisztornán. A verseny honlapja szerint a 24-szeres Grand Slam-tornagyőztes szerb játékos 2009-ben szerepelt utoljára a viadalon, amelyet akkor szerveztek meg először. „Izgatott vagyok, hogy Brisbane-ben indíthatom az ausztrál túrám és hogy ismét a Pat Rafter Arénában versenyezhetek” – mondta a 100. tornagyőzelmére hajtó Đoković. […]
Csütörtökön, december 5-én, 9 órakor nyitja meg első topolyai üzletét a Pepco, de ugyanezen a napon megnyílik a Pepco üzlete Szenttamáson is. Topolyán Fő utca 60 címen található üzlet a legújabb kínálattal érkezik a községbe, több mint 500 féle termék közül válogathatnak az érdeklődők. Szenttamáson a Dositej Obradović 6 címen nyitnak csütörtökön. Az üzlet hétköznapokon […]
A Népi Iparművészeti Tanácsadó Testület november 27-i ülésén a beadott kérelmek alapján Népi Tárgyalkotó Iparművész címet ítélt két vajdasági alkotónak, Boja Patyi Sarolta tojásfestőnek és Szalma Sándor papucskészítőnek. Boja Patyi Sarolta, moholi óvónő egyébként mesegyűjtéssel is foglalkozik. Szalma Sándor adai papucskészítő mester többféle női és férfi fapapucsot készít természetes anyagokból, egyedi díszítéssel.
A Magyar Nemzeti Tanács felhívást intézett a népszerű Virtuózok tehetségkutatóban való részvételre, ugyanis az egyedülálló tehetségkutató műsorsorozat és tehetséggondozó program tízéves évfordulója alkalmából az idén Vajdaságból is várja a klasszikus zenei tehetségek jelentkezését. A versenyre december 27-ig lehet jelentkezni zenetanári ajánlással vagy egyéni online jelentkezéssel. Az alsó korhatár 6, a felső korhatár 21 év, míg […]
Az állam hivatalosan is eladta a Jugoszláv Folyami Hajózás nevű állami céget, amelynek a bevétele az elmúlt két évben milliárdokban mérhető. Az ügylet érdekessége az, hogy a vállalat kétszer alacsonyabb áron, mint a cég becsült értéke. A Pištaljka azt írja, hogy a vevő az újvidéki Karin komerc MD cég, egyike annak a két cégnek, amely […]
Miután Ana Brnabić, a szerb parlament elnöke ellen hivatali helyzettel való visszaélés miatt bűnvádi feljelentést tettek, az ellenzék képviselői kezdeményezik a felmentését. Az ellenzék szerint Brnabić menesztésére botrányos viselkedése, valamint a költségvetés és az azt kísérő törvények vita nélkül történő elfogadása miatt van szükség – írja a Danas. Az ellenzék emellett ismét kérni fogja a […]
Hűvös, borongós, szomorú időjárásunk van egész héten, a felhőzet az előrejelzések szerint Vajdaság északi területein csütörtökön szakadozhat fel. A legalacsonyabb hőmérséklet -1 és 4 Celsius-fok között, a legmagasabb hőmérséklet 4 és 7 Celsius-fok között alakul. A következő napokban csapadékos idő vár ránk, az alacsonyabban fekvő területeken eső, a domb- és hegyvidékeken havazás várható, szombaton fokozatosan […]
“Az ellenzék mindenáron hatalomra akar jutni, ezért viselkedik így ahogy és ezért szervez tüntetéseket”, véli Aleksandar Vučić szerb államfő. Az újvidéki tüntetések kapcsán azt mondta, hogy arrogáns emberekről van szó, írja a Beta. “A tanulatlan és felelőtlen emberek kombinációja ez, akik egyáltalán nem értik, hogy Szerbiának mire van szüksége, de nagyon arrogánsak és mindenáron hatalmat […]