Hangfoglaló klubestek a Népkörben! A beszélgetőtársak: Polyákovity Izabella és Bodrogi Hajnalka, a szabadkai Népkör MMK programszervezői. A riporter: Tóth Imre.
A tüntetők blokád alá vonták az RTS székházát * Az egyházfővel vitatta meg a koszovói kérdést a szerb csúcsvezetés * Orbán Viktor szerint felértékelődik a NATO szerepe * Frontokkal tarkított, szeles, változékony idő várható * A mikrofonnál: Tóth Imre
Fura volt látni, hogy szinte mindenki sír – Exkluzív interjút adott a lapnak Györe László A Családi Kör március 7-én megjelenő számának tartalmát Tóth Imre ismerteti
Tűzifamaffia irtja a Tisza menti erdőket * Hamarosan akár fapadosokkal is repülhetünk a cseneji reptérről * Megfélemlítik a rendszer ellen tüntetőket * Nem mindenkit hívnak be kiképzésre * A mikrofonnál: Tóth Imre
Aleksandar Vučić szerb elnök hétfőn Olaf Scholz német kancellárral tárgyalt, majd kijelentette, hogy Németország minden tekintetben Szerbia legfontosabb partnere. Vučić az Instagramon azt írta, a német vállalatok nélkül nehezen jutottunk volna el ilyen befektetői minősítésig. „A megbeszélés témája volt az a globális kezdeményezés is, melynek mi is a részévé váltunk, vagyis a globális ásványi nyersanyag-szövetség, […]
A Szerbiai Vöröskereszt célszámlát nyitott a boszniai árvízkárosultak megsegítésére, közölte hétfőn a szervezet. Az ide befizetett eszközöket a Bosznia-hercegovinai Vöröskereszt számlájára utalják majd át. A Vöröskereszt azt is közölte, hogy állandó kapcsolatban állnak boszniai kollégáikkal, és jelenleg a pénzadományon kívül nincs szükség másfajta segítségre. A célszámla száma: 205-32824-71 (NLB Komercijalna banka AD Beograd), a hivatkozási […]
A szabadkai közlekedési rendőrök szombaton este négy sofőrt zártak ki a forgalomból súlyos közlekedési vétség miatt. Az egyenruhások Topolyán megállítottak egy Škodát, amit egy 39 éves férfi vezetett, akinek szervezetében 2,15 ezrelék alkohol volt, Szabadkán pedig egy Audi 31 éves sofőrjéről derült ki, hogy 1,92 ezrelék alkohollal a szervezetében ült az autó volánja mögé. A […]
Hetvenhárom éves korában elhunyt Johan Neeskens, a holland és európai labdarúgás meghatározó játékosa – közölte a Holland Labdarúgó-szövetség (KNVB) a szervezet hivatalos honlapján. A KNVB cikke szerint Neeskens vasárnap hunyt el Algériában, ahol egy nemzetközi edzőtanfolyam (KNVB WorldCoaches) előadója volt. Johan Neeskens 49-szer szerepelt a holland válogatottban, amelynek tagjaként az 1974-es és 1978-as világbajnokságon is […]
Szerbiai mentőcsapat érkezett Boszniába, ahol Jablanica környékén keresi az áradások során eltűnt személyeket. „A belügyminisztérium rendkívüli helyzetek törzskarának a romok alóli mentésre specializálódott csapatát, amelynek 36 tűzoltó mentő a tagja, 12 járművel Boszniába küldtük, hogy segítsen az áradások sújtotta területeken az eltűnt személyek megkeresésében, Jablanica községben, Donja Jablanica településnél” – olvasható a belügyminisztérium közleményében. A […]
Azok a Topolya község területén élő gazdák, akik tanúsítvánnyal rendelkező maggal vetették be földjeiket és betartották az öntözésre és növényvédelemre vonatkozó javaslatokat, átlagban holdanként 500 eurót fektettek be, amiből az aratás után mintegy 300 euró térült meg, vagyis ez a számítás alapján holdanként 200 euró mínuszuk keletkezett. Azoknak, akik még bérleti díjat is fizetnek, ehhez […]
Hétfőn kezdődött a parlament rendes őszi ülésszaka, az első ülés napirendjén pedig a bányászati és geológiai tevékenységeket szabályozó törvény módosítása szerepel, amellyel a geológiai vizsgálatokat, illetve a bór és lítium bányászatát tiltanák be. Az ülésnek tíz órakor kellett volna kezdődnie, de behelyezett képviselői kártyák alapján nem volt elegendő képviselő, hogy a ház határozatképes legyen. Az […]
A Bravo polgári egyesület pénteken azt követelte Dubravka Đedović Handanović energiaügyi és bányászati minisztertől, hogy tegyen többet annak érdekében, hogy megoldódjanak a villanyórák leolvasásával és az elfogyasztott áram számlázásával kapcsolatos problémák az újvidéki áramszolgáltató területén. A Bravo azt követeli, hogy oldják meg a szoftverrel kapcsolatos problémát, és amíg a rendszer nem stabilizálódik, ideiglenesen állítsák vissza […]
Két újvidéki kiskorút tartóztattak le, akiket azzal gyanúsítanak, hogy több autót is feltörtek, közölte hétfőn az újvidéki rendőrkapitányság. A közlemény szerint egy 15 és egy 17 éves gyanúsítottról van szó. Hozzátették, a gyanú szerint nyolc autót törtek fel, amelyeket átkutattak, majd azokból különböző tárgyakat loptak el. A gyanúsítottakat közvetlenül azután fogták el, hogy szombaton reggel […]
Tizennégy éve, 2010. október 7-én 21:15 körül gyilkolták meg a szabadkai Milica Barašint a Zorka helyi közösségben, mindössze 500 méterre otthonától. A Vegyészeti Középiskola második osztályos tanulója hazafelé tartott, amikor meggyilkolták, az orvosszakértői jelentés szerint támadója hátulról közelítette meg és egy henteskéssel vágta el a torkát. Azon a helyen, ahol rábukkantak a kislány holttestére, ma […]