Sérülnek az emberi jogok Szerbiában * Az egészségügyi nővérek szerint Vučić félrebeszél! * Július elsejétől csökken a roamingdíj a Balkánon * A következő napokban tavaszias, többnyire száraz idő várható * A mikrofonnál: Tóth Imre
Új CT-gépet kapott a Szabadkai Közkórház * Félmillióan kevesebb mint havi hatezer dinárból élnek * Trump: Szerbia és Koszovó kölcsönösen ismerje el egymást * Hidegfront érkezik, jelentéktelen csapadékkal A mikrofonnál: Tóth Imre
Azok a Topolya község területén élő gazdák, akik tanúsítvánnyal rendelkező maggal vetették be földjeiket és betartották az öntözésre és növényvédelemre vonatkozó javaslatokat, átlagban holdanként 500 eurót fektettek be, amiből az aratás után mintegy 300 euró térült meg, vagyis ez a számítás alapján holdanként 200 euró mínuszuk keletkezett. Azoknak, akik még bérleti díjat is fizetnek, ehhez […]
Hétfőn kezdődött a parlament rendes őszi ülésszaka, az első ülés napirendjén pedig a bányászati és geológiai tevékenységeket szabályozó törvény módosítása szerepel, amellyel a geológiai vizsgálatokat, illetve a bór és lítium bányászatát tiltanák be. Az ülésnek tíz órakor kellett volna kezdődnie, de behelyezett képviselői kártyák alapján nem volt elegendő képviselő, hogy a ház határozatképes legyen. Az […]
A Bravo polgári egyesület pénteken azt követelte Dubravka Đedović Handanović energiaügyi és bányászati minisztertől, hogy tegyen többet annak érdekében, hogy megoldódjanak a villanyórák leolvasásával és az elfogyasztott áram számlázásával kapcsolatos problémák az újvidéki áramszolgáltató területén. A Bravo azt követeli, hogy oldják meg a szoftverrel kapcsolatos problémát, és amíg a rendszer nem stabilizálódik, ideiglenesen állítsák vissza […]
Két újvidéki kiskorút tartóztattak le, akiket azzal gyanúsítanak, hogy több autót is feltörtek, közölte hétfőn az újvidéki rendőrkapitányság. A közlemény szerint egy 15 és egy 17 éves gyanúsítottról van szó. Hozzátették, a gyanú szerint nyolc autót törtek fel, amelyeket átkutattak, majd azokból különböző tárgyakat loptak el. A gyanúsítottakat közvetlenül azután fogták el, hogy szombaton reggel […]
Tizennégy éve, 2010. október 7-én 21:15 körül gyilkolták meg a szabadkai Milica Barašint a Zorka helyi közösségben, mindössze 500 méterre otthonától. A Vegyészeti Középiskola második osztályos tanulója hazafelé tartott, amikor meggyilkolták, az orvosszakértői jelentés szerint támadója hátulról közelítette meg és egy henteskéssel vágta el a torkát. Azon a helyen, ahol rábukkantak a kislány holttestére, ma […]
A fiatal férfiak csaknem fele teljesen aszexuális, vagyis egyáltalán nem mutat érdeklődést a szexuális együttlétek iránt. Sokan nagy adag tesztoszteront használnak, anélkül, hogy orvossal konzultáltak volna, ami komoly következményekkel jár az egészségi állapotukra, csökkentheti a spermaszámukat és hirtelen halált is okozhat. A hivatalos eredmények azt mutatják, hogy a fiatal generációk tesztoszteronszintje mintegy 20 százalékkal csökkent, […]
Közösen küldték közvitára a Szerencsejátékról szóló törvény és a Reklámokról szóló törvény javaslatait a Pénzügyminisztérium és a Kereskedelmi minisztérium, a javaslat szerint pedig jelentősen korlátoznák és megnehezítenék a fogadóirodák működését, írja a Blic Biznis. Ezen a területen a szürkegazdaság visszaszorításával, azaz a szerencsejátékok jogosulatlan szervezésének megakadályozásával a költségvetési bevételek védelme mellett a kiskorúak érdekeit is […]
A Családi Kör hetilap megszervezi a sorrendben 12. Vajdasági keresztrejtvény- és sudokufejtő versenyt. Időpont: 2024. október 26., 15 óra Helyszín: Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium, Posta utca 18., 24400 Zenta A verseny erősebb kezdő kategóriájú, a keresztrejtvényfejtőknek egy A3-as skandináv és egy hagyományos rejtvény lesz a feladat, míg a sudoku kategóriában egy ún. szamuráj sudoku (5 darab […]
Eperjes önkormányzata egymillió forint támogatást nyújt azoknak a fiatal családoknak, akik a Csongrád–Csanád vármegyei faluba költöznek – írja a Délmagyar. A támogatás feltételei között szerepel az erkölcsi bizonyítvány, a magyar állampolgárság, valamint a bejelentett munkahely megléte. A rendelet szerint a támogatást a 45 év alatti házaspárok, élettársak, valamint egyedülálló szülők igényelhetik. A szerződés tíz évre szól, […]
Megdöbbenve és megbotránkozva írom e sorokat, mert még mindig a történések hatása alatt vagyok. Október 6-án Eleméren volt az Aradi Vértanúk emlékére szervezett központi megemlékezés. Istennek hála, a ledöntött Kiss Ernő emlékművét helyreállították és a koszorúzás ismét ott történt a nagykövet úr jelenlétében. És itt történt meg az, ami felháborított: Miskolcról – Borsod vármegyéből két […]