Debreczeni József Hideg krematórium című könyvét az év tíz legfontosabb olvasmányélménye közé sorolta a New York Times. A lista a szerkesztőség tagjainak ajánlásaiból áll össze. A Hideg krematóriumot 1950-ben adta ki először egy állami ügynökség Jugoszláviában, Debreczeni és családja ugyanis már az első világháború után itt telepedett le. A könyv rövid ideig még kötelező olvasmány is volt Jugoszláviában a […]
Az ellenzék képviselőit kizárólag a forradalom érdekli, és az hogy választások nélkül megszerezzék a hatalmat, jelentette ki kedden Miloš Vučević szerb kormányfő. Hangsúlyozta, az állam nem fogja megengedni, hogy bárki megállítsa az élet normális menetét, és kijelentette, hogy Szerbiában nem lesz erőszakos hatalomváltás vagy forradalom. A Tanjug híre szerint Vučević az újvidéki Városi Képviselő-testület mai […]
Aleksandar Vučić szerb elnök kedden Brüsszelben találkozott az Európai Unió újonnan kinevezett külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjével, Kaja Kallasszal, akivel – elmondása szerint – nyílt és nehéz tárgyalást folytattak. „Szerbia európai útjáról beszéltünk, míg az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője a pristinai párbeszéd megkezdésének, a Banjska-eset megoldásának és az Oroszországi Föderáció elleni szankciók bevezetésének szükségességéről beszélt. […]
Szerbia Népi Mozgalmának a jogi csapata és más ellenzéki pártok ügyvédei azt kezdeményezik, hogy semmisítsenek meg minden olyan törvényt, amit a köztársasági képviselőház legutóbbi ülésén fogadtak el. A kezdeményezést a hét végéig adják át az Alkotmánybíróságnak – közölte Miroslav Aleksić pártelnök, aki szerint azon az ülésen a polgárokra és az egész társadalomra nézve nagyon veszélyes […]
Nem tudja elérni telefonon, és semmit nem tud a fiáról Aleksandra Basta Radić, akinek a fia, Branko Rodić megsérült a rendőrség és a tüntető polgárok közötti összetűzés során az újvidéki városháza előtt, majd a rendőrök elő is állították. Az N1-nek nyilatkozó édesanya szerint a fiú az Újvidéki Egyetem Építőmérnöki Karának a hallgatója, és nem tagja […]
Az Adóhivatal kedden bejelentette, hogy a vállalkozók és mezőgazdasági vállalkozók legkésőbb hétfőig, tehát december 16-ig kötelesek benyújtani az értesítést a személyes bér kifizetésére vagy a személyes bér kifizetésének megszüntetésére vonatkozóan, amely január 1-jétől lép életbe. Az értesítést elektronikusan kell benyújtani az Adóhivatal ePorezi portálján keresztül. A vállalkozók és mezőgazdasági vállalkozók, a személyi jövedelemadóról szóló törvény […]
„A Vajdasági Képviselőház elnöke, Juhász Bálint, kedden a Tartomány legmagasabb törvényhozó szervéből rendőrségi laktanyát csinált, az irodákból, amelyeket a vajdaságiak által megválasztott képviselők használnak, pedig kihallgatószobákat alakított ki azok számára, akik felelősséget és igazságot követelnek 15 ember meggyilkolása miatt. Ma vér és könnyek folynak Újvidéken, és ennek felelőssége az Öné” – jelentette ki Sebők Róbert, […]
Az újvidéki polgármester leváltásáról szóló vita során maga Milan Đurić is felszólalt a képviselők előtt. Elmondása szerint az ellenzék kezdeményezte és megkapta az ülést, de nem készült fel rá megfelelően, míg a Haladó párt képviselői, ahogy fogalmazott, kiválóan felkészültek, amire az ellenzéki pártok nem számítottak. „Amíg mi itt vitázunk, történik az, amit Dina Vučinić és […]
Magyar kutatók vizsgálták a kisgyerekek digitális eszközhasználatát a koronavírus-pandémia időszakában, a járványügyi intézkedések alatt és után, írja az MTA. A szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy teljes generációk nőhetnek fel a nyelvi képességek csökkenésével, a beszédértés zavaraival küzdve. A háttérben a sokszor korlátlan kütyühasználat, a kisgyerekeket érő, minden mást felülíró vizuális ingerek állnak. A kutatók szerint, miközben […]
Visszavonulna a politikától Aleksandar Šapić. Belgrád polgármestere úgy fogalmazott, hogy mandátuma lejárta után nem politizálna tovább, hiszen, mint mondta nem érdekli a napi politikai népszerűség. Šapić kiemelte, tudását, tapasztalatait és politikai bátorságát a belgrádiak érdekében tudja kamatoztatni, és amíg betölti a polgármesteri funkciót, a szociális védelem és a közlekedés tartozik a legfontosabb témái közé.